Idézetek az igaz szerelemről
A szerelem sem mentség, ha elvakítja az embert, de szerencsére az idő mindent meggyógyít.
Nem is az a kérdés, hogy cselekedhettem volna-e másképp, mert azokkal az ismeretekkel, amelyekkel akkor rendelkeztem, ma is mindent ugyanúgy csinálnék, inkább az, amire azóta se találom a választ, hogy a szerelem vajon Isten belénk vetett bizalma, kóstoló az égiből, hogy megtudjuk, milyen lehet az a másik ország, vagy egyszerű csalás, az ördög kétségtelenül zseniális mesterkedése.
Bár az élet hétköznapokból áll, amiben ott van a munka, ott vannak a harcok, de ha van Valaki ezekben a hétköznapokban, akkor egészen más a világ. Romantikus. És akkor van értelme mindennek, akkor szép a szép és jó a jó. Akkor szebbek és illatosabbak a virágok, akkor édesebbek az ízek, akkor süt fényesebben a Nap, és akkor érzi az ember, hogy miért is született valójában.
A szerelem nyila sohasem kérdezi, kit vegyen célba.
A szerelemben adódnak félreértések, mondhatni, sehol sem olyan gyakoriak a félreértések, mint ezen a téren.
Annak ellenére, hogy az egy és örök vonzalom eszméje oly elbűvölő, annak ellenére, hogy azt hisszük: az ember boldogsága egyetlen személytől függ - nem igaz, nem illő, nem lehet, hogy úgy legyen.
A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik.
Kalapál, amikor rá gondolsz. Kalapál, amikor látod őt. Kalapál, ha várod a találkozást, és kalapál, amikor róla álmodsz. Kalapál. És nem tudod az okát. Nem tudod megfejteni, miért kalapál oly hevesen a szív. Pedig egyszerű. Mert KÉT szív dobban együtt. Egyszerre. A tiéd és az övé. Benned és benne.
Egyszer csak meghallod. Nem, nem őt. A zenét. A zenét, amit hallanod kell. Hallgatnod. Vele együtt. Szótlanul, mégis, többet elmondva minden szónál. Mert ez a dal kézen fog és hozzávezet. Csodálatos pillanatok. Amilyeneket még sosem éltél át. És csak ülsz és mosolyogsz... És nem találod a szavakat. Csak hallgatod a zenét, hallgatod vele együtt. (...) Ebben a dalban, a dal perceiben, érzésében, szavaiban, hangjaiban most együtt vagytok. Szótlanul. A legszebb ajándékot kapod tőle ebben a dalban. Őt.
Olyan volt, mint a napba szeretni bele: ragyogó és részegítő a közelében lenni, de lehetetlen kisajátítani.
Azt hiszed, hogy még csak tizenhat éves vagyok, és fogalmam sincs róla, mi a szerelem, ugye? (...) Az az egyetlen időszak, amikor képesek vagyunk igazán szeretni. Félelem nélkül. Az első nagy szakítás után már jobban vigyázunk, jobban rejtegetjük magunkat.
Szerelemtől álmatlan forogtam hajnalig - akkor megszámoltam, hogy orrában két luk van. Mosolyogtam és elaludtam.
Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet.
A szerelem kedélyhullámzás, s ami a szenvedélyekre vág, az ellensége a nyugodt, józan észnek, amelyet a legtöbbre becsülök. Én magam sohasem házasodnék meg, már pusztán az attól való félelemből sem, hogy az ítélőképességemet elhomályosítaná.
Csodálatos, talányos dolog a szerelem. Ma láttuk egymást először; egyetlen szó, egyetlen pillantás nem árulta el eddig kölcsönös vonzalmunkat, s a nyugtalanságnak ebben az órájában kezeink mégis önkéntelenül egymást keresték.
Facebook
Pinterest