Idézetek a hűtlenségről
Már nem olyan világban élünk, ahol akkor is a férfi mellett kell maradni, ha az megcsal.
A kívülről példaértékű házasság emberileg szánalmas. Egy idő után mindenki félremegy. Itthon mindig is többnejűség volt, és most is az van, csak megcsalásnak hívjuk.
Nekem nagyon fura, amikor a feleség, a barátnő a szeretőt gyűlöli. Nem ő tör házasságot, hanem a pasija. A szinglinek mindent szabad.
Az a fajta önző szerelem, ami birtokolni akar, hamar elmúlik, mert megcsömörlik benne az ember. Előbb-utóbb megjelenik a vágy valaki más iránt.
A nyitott házasság szerződése (...) csak teljes őszinteség, bizalom és harmónia mellett működik. A szerződésünk része, hogy nyíltan beszélünk egymással, és nem rejtegetjük a vágyainkat, miközben a család egysége és a másik nem sérülhet.
A megcsalás ott kezdődik, hogy a feleségemmel kézen fogva megyünk az utcán, ő pedig megnéz egy jóképű férfit, én meg egy csinos nőt? Ha nem itt, akkor hol? Fejben dől el vagy már a bőrfelületek érintkezése kell hozzá? Nem. Nekem a megcsalást az jelenti, amikor egy férfi elhagyja a családját egy másik nőért.
A szeretői viszony a Menny és a Pokol egyszerre: a szenvedély extázisa keveredik a bűntudat és félelem nyomorúságával, a beteljesülés a beteljesületlennel való szembesüléssel. Kevés a nyugvópont.
Vannak, akik szerint nem lehet harmónia annak az életében, aki szeretői viszonyt tart fenn, míg mások úgy tartják, éppen egy ilyen kapcsolat teremt egyensúlyt. Ha elég sok kapcsolati nehézséggel küszködő férfi és nő történetét ismeri meg valaki, akkor tudja, hogy nincs egyetlen üdvözítő út. A boldogságkeresés nagyon személyes, egyedi folyamat.
Ha hibázunk a szerelemben, az nem azt jelenti, hogy már nem szeretünk.
Bármi történjék is, nincs visszaút. A bűnbeesést nem lehet egy tollvonással áthúzni. Soha nem találnánk vissza ahhoz az ártatlansághoz, intimitáshoz, ahhoz a bizalomhoz, amit eddig éreztünk.
Az árulás nagyobb sebet ejt, mint a legélesebb kés.
Hogy van az, hogy egyik nap az élet rendezett, elégedettnek érzed magad, talán kissé cinikus vagy, de alapjában mégis elégedett, és aztán, minden figyelmeztetés nélkül, egyszer csak a szilárdnak hitt talaj meginog, szétnyílik a lábad alatt, és hirtelen egészen máshol találod magad, olyan helyen, melynek pontos helyrajzát nem ismered, s a szokások teljesen idegenek. Az utazónak legalább választása van. Aki útra kel, tudja, hogy a dolgok nem lesznek olyanok, mint otthon. A felfedező előre tudja ezt. De mi, kik csupán a véráramok útjait járjuk, s bensőnk egy-egy városára váratlan bukkanunk, nem tudunk felkészülni.
Isten és Ördög között valahol ott bújik a szenvedély, hozzá az utat megtalálni könnyű, visszajutni rajta nehéz.
A szenvedély csak az egyetlent akarónak való.
Ha az ember életébe a szenvedély későn jön el, nehezebb feladnia. Azok, akik későn találkoznak ezzel a szörnnyel, ördögi választás előtt állnak. Mondjanak búcsút az ismert világnak, és vitorlázzanak ki az ismeretlen óceánra úgy, hogy abban sem lehetnek biztosak, látnak-e még szárazföldet valaha? Adják fel a mindennapi élet apró örömeit, melyek elviselhetővé tették addig az életet, söpörjék félre a régi barátok, sőt netán még egy szerető érzéseit is? Röviden, viselkedjenek úgy, mintha húsz évvel fiatalabbak volnának, és ott állnának a Kánaán kapujában? Általában nem teszik.
Facebook
Pinterest