Idézetek a hűtlenségről
Azok a párok, amelyek már az elején kikötik, hogy nem kezdenek kapcsolatot másokkal, kevésbé hajlamosak a félrelépésre.
A házasságon kívüli kapcsolat miatti válást nagyon meg kell fontolni. Megbízható statisztikák alapján egyértelmű, hogy az esetek csak 15 százalékában (!) lesznek valódi partnerek (házasságban vagy tartós együttélésben) azok, akik miatt sor kerül a válásra.
Ha a hűtlenkedő házastárs két év után sem adja fel a házasságát, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy ezt valamikor meg fogja tenni. A tettek ékesebben szólnak a beszédnél.
A harmadik féllel folytatott kapcsolat legtöbbször krízishez vezet, és alapjaiban inog meg a régi kapcsolat. Nagy a veszélye, hogy maradandó sérüléseket okoz. De nem kell, hogy eddig fajuljon a dolog.
Az is irreális elvárás a megcsalt fél részéről, hogy a harmadik fél iránt érzett érzések azonnal váljanak köddé, és a hűtlenkedő ugyanúgy szeresse őt, mint korábban. A viszony befejezése nem jelenti azt, hogy egy csapásra megszűnnek a harmadik iránti érzések is. Az állandó partner ilyenkor tulajdonképpen attól fél, hogy soha nem fog tudni megbízni a másikban.
Csak akkor sikerül feldolgozni a félrelépést, ha a közös fájdalomban egymásra találnak.
Feladtam mindent. Most mondd, még mit vársz? Csak jöjj, s halkan súgd azt a szót, Vagy valld be végre, már más úton jársz, Másnak adtad, mi csak rólunk szólt. Bosszúból?
Ezt senki sem érti, legkevésbé a feleségem. Ő azt hiszi, a nagy szerelem abban nyilvánul meg, hogy az ember rá sem néz más nőre. De ez ostobaság. Engem valami állandóan arra hajszol, hogy idegen nők után fussak, de abban a pillanatban, amint megkaptam valamelyiket, egy titokzatos erő, mint valami hatalmas rugó, visszaránt. (...) Néha az az érzésem, hogy csakis azért hajszolom az idegen nőket, hogy újra meg újra átélhessem a viszontlátást, e nagyszerű, gyöngédséggel, vággyal és alázattal teli szárnyalást vissza a feleségemhez, akit minden hűtlenség után egyre jobban és jobban szeretek.
Szerettelek hűtlen, mi lett volna, ha hű vagy?
Aki évekkel férje halála után képes ismét szerelmi botrányba bonyolódni, annak talán már évekkel korábban is olyan volt a természete.
Ostoba elvárásokban növünk fel, és mindenki azt hiszi, hogy a diszharmónia az ő hibája. Én is azt hittem, pedig, ha minket egészségesen nevelnének pici korunktól, azzal, hogy az életnek az alapja a diszharmónia, és ha ez így van, nem okoljuk mindenért önmagunkat. Ne duplázzuk meg a sérelmeinket. Ha megcsalnak, nem elég, hogy sajnálom, hogy a kapcsolat megromlik? De ráadásul még magamat szégyelljem, nem abszurdum, hogy még magamat okoljam? Nem volna helyesebb úgy tudni, hogy ez a világ természetes rendje? Hogy nem azért csalnak meg, mert én ócska vagyok, és nem feltétlenül jobbal csalnak meg, csak egy mással...
Egy pár attól függően képes orvosolni a hűtlenség okozta traumát, hogy kezdetben mennyire szerették egymást, és mennyire értékelik a közös múltat.
Olyan büszke voltam a házasságunkra: ideális házaspár. Bebizonyítottuk, hogy a szerelem lehet tartós, anélkül, hogy megkopna. Hányszor védelmeztem a teljes hűség elvét! Romokban a mintaszerű házaspár! Maradt egy férj, aki csalja a feleségét, és egy elhagyott asszony, akit félrevezetnek.
Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
Nyomok után kutatok az emlékezetem szűrőjén át, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani. Hol volt az a pont, amikor a szél feltámadt odakint, leveleket kavart könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok, amelyek szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le fejekről? Az a pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan csilingelni, boltok céltáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek gyanakodva néznek fel az égre? Mert az mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak áruló nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek.
Facebook
Pinterest