Idézetek a házasságról
Még, hogy oltár elé vezessenek? Engem? Akinek az élete egy okkult szappanopera és egy akciófilm keveréke? Mintha a Kriptamesék találkoznának a Rambo sokadik folytatásával a boncasztalon.
Egy boldog házasság merőben szerencse dolga. Mindig lehet veszekedés, fájdalom, ezért aztán jobb, ha az ember a lehető legkevesebbet tudja jövendőbelije hibáiról.
Büszkeség és balítélet c. film
Őrültség férjhez menni, mert ezzel másfél milliárd férfit zársz ki az ágyadból.
Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. (...) A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi.
Társam, kezet nyújtok néked, Több jóságot, mint pénzt kínálok, Papolásnál s törvénynél előbb magamat: Te is nekem adod magad? Velem tartasz? Együtt maradunk, ameddig élünk?
Bármit tettél is, és bármit fogsz tenni, hozzám tartozol. Nem tudsz olyat tenni, amivel ezt megváltoztatod.
Tisztelem a személyiségedet, és mivel érzem, hogy te is tiszteletben tartod az enyémet, sohasem foglak azzal lealázni, hogy másmilyenné formállak. (...) Amíg velem leszel, szabadon dönthetsz mindenről, még akkor is, ha a döntésed nekem fájni fog. Én szabadon döntöttem arról, hogy nem veszem ki a kezedből a szabadságodat, mert így tartom tisztességesnek. És a közös életünkben ehhez fogom tartani magam.
A szerelem vak, de a házasság hatékony látásjavító.
A hasonló humor a hosszú, boldog házasságnak talán a legjobb záloga.
Imádok házas ember lenni. Hosszú ideig éltem egyedül, aztán nagyon megelégeltem, hogy nekem kell befejeznem a saját mondataimat.
A földrajzkutató pályáján általában döntően jelentős felívelést jelent, ha megnősül. Ilyenkor kerül sor a hosszú, nagy horderejű, esetleg többéves útjaira, amikor semmiféle dzsungel nem lehet elég mély, sötét, távoli és veszélyes.
Megpróbáltam elképzelni, mi lenne akkor, ha Konstantin a férjem volna. Ez azt jelentené, hogy felkelhetek hétkor, készíthetek neki reggelit, tojást, sonkát, pirítóst meg kávét, pongyolában, hajamban csavarokkal nekiállhatok, hogy elmossam a piszkos edényt és beágyazzak, miután ő már munkába ment, s ha majd hazajön egy mozgalmas, érdekes nap után, várhatom kiadós vacsorával, az estét pedig megint azzal töltetem, hogy mosogatom a piszkos tányérokat, s végül hullafáradtan zuhanok ágyba. Egy olyan lány számára pedig, aki tizenöt éven át színjeleskedett, az ilyesmi sivár és eltékozolt életnek látszott.
Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.
Megpillantok a láthatáron egy kifogástalan, gáncs nélküli férfit, de mihelyt közel kerülök hozzá, rájövök, hogy ez sem az igazi. Épp ez az egyik oka, hogy soha, de soha nem akartam férjhez menni. Dehogyis kellett nekem végtelen biztonság, dehogyis kell, hogy én legyek az íj idege, amely a nyílvesszőt kiröpíti. Változatosságra, izgalomra vágytam, arra, hogy én magam röppenhessek szanaszét, minden irányba, akár az ünnepi tűzijáték rakéta sziporkái.
Ha az ember sosem megy férjhez, vénlánynak nevezik, ha férjhez megy, a férje basáskodik felette, de ha özvegy, egyik veszély sem fenyegeti.
Facebook
Pinterest