Idézetek az emberismeretről
Egy bizonyos intelligenciaszint alatt nem éri meg emberekkel foglalkozni, mert egyszerűen képtelenek összetetten látni a világot. Amit az ösztönük sugall, arra mennek, nem látnak se jobbra, se balra, csak előre.
A legnehezebb utas mindig az, aki nehezen kaparja össze az utazásra valót, talán évekig is spórol arra az egy hétre, aminek épp ezért tökéletesnek kell lennie. Elég egy vártnál gyengébb panoráma, és jön a hiszti; egy kis változás a programban, és itt a világvége. A gazdag utas, aki eljut Afrikáig is, valószínűleg gyakorlott világvándor. Tudja, hogy a harmadik világban nem számíthat svájci pontosságra. Látott már ezt-azt, és nem görcsöl. Inkább felülemelkedik a kényelmetlenségeken.
Az igazi agyhalottakkal kevés a gond: mivel nincs saját gondolatuk, követik az utasításaidat.
Időnként megesik, hogy történik valami az emberrel, ami véglegesen megváltoztatja a véleményét, összezúzza a korábban egy bizonyos személy köré felépített ideálját, és arra kényszeríti, hogy még esendőbbnek, még emberibbnek lásson másokat, mint amilyenek valójában.
- Megtanultam, hogy... hogy ne mutassam ki az érzéseimet. (...) - Nincs olyan álarc, amelyik félre ne csúszna néha.
Sokan a napra mutatván tagadják a jajokat, ő a jajokra mutatván tagadja a napot.
A derű csakis a derék ember lelkében lakozik; a gonosz ember lelkében éjszaka van.
Szerintem senki sem normális. Kívülről soha nem lehet tudni, miért csinál valaki valamit. Két ember csinálhatja pontosan ugyanazt, és lehet az egyik helyes, a másik meg nem. Az egyetlen irányadó az lehet, hogy az ember megkérdezi magától, hogy amit tesz, azt tényleg szeretetből csinálja-e, vagy félelemből. Amit az ember félelemből tesz, az hasztalan. Amit az ember szeretetből tesz, az hasznos.
Az emberek a gyengeségükkel takaróznak, közben pedig a gyávaságukról beszélnek.
Aki ciki filmeken képes halálra bőgni magát, az a legtöbbször mind szemét alak a lelke mélyén. Hidd csak el.
A krízishelyzetek gyakran még a legkeményebb személyiséget is meg tudták lágyítani - egy időre. A szomorúság, a döbbenet, a nagyfokú izgalom sebezhetővé tette az embert, aki ezért olyanokat mondott, amit rendes körülmények között nem tett volna, mivel a védőpajzsa leomlott. A szokatlan viselkedést nem lehetett vízválasztónak tekinteni. Nem egy száznyolcvan fokos pálfordulásnak volt a jele, ami után minden örökre megváltozott.
Nézz irgalmas szemmel, mert amit első látásra észlelsz, az csak külső réteg, álca vagy védőburok. Ahhoz, hogy meglásd a lényeget, nem ítélkezned, hanem szeretned kell.
Te még mindig hiszel a szavakban, Vagy legalább aki kimondja, abban, Ha neked az mentség, felmentelek, Keress másik ellenfelet.
A képmutató sohasem lehet annyira gonosz vagy rossz, mint az őszinte ember.
Facebook
Pinterest