Idézetek az emberismeretről
Tudod, minden művésznek megvan a maga története. (...) Ő dühös. Sötét. Nem érzi magát biztonságban, de nem tudja, mit tehetne ellene. Azt kívánja, bár ő irányíthatná a démonjait ahelyett, hogy a démonok irányítják őt. Elveszett. Magányos.
Az ironikus embereknek mindig beletörik a bicskájuk az őszinteségbe, az a legfőbb ellenségük.
A papoknak és a tudósoknak egy dologban igazuk van: a lelkünk mélyén semmivel sem vagyunk jobbak az állatoknál.
Úgy gondoltam: bizonyára mindenkivel előfordul, legalább egyszer naponta, hogy úgy érzi, élete a szorongásnak valami kimondhatatlan és képtelen pontjába szűkül be. Csak hát ennek tudata rájuk sem tesz semmi látható hatást. Utána elmennek otthonról, mint jómagam, járnak-kelnek, és játsszák őszintén őszintétlen szerepüket. Ez a gondolat csak megerősített abban a meggyőződésben, hogy az emberek, kivétel nélkül, méltóak a szánalomra, ha másért nem, már csak azért is, mert élnek.
Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sestertiusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha.
Amikor az ember fiatal, hajlamos nagy jelentőséget tulajdonítani a bosszúnak s a dolgok jóvátételének, mintha egy cselekedettel semmissé lehetne tenni egy másikat. Az élet azonban nem így működik. Egy tett soha nem törölheti ki egy korábbinak a nyomait s következményeit. Annyit tehetünk, hogy előrefelé tekintve járjuk tovább utunkat, s a múlt becses emlékéveivel tesszük szebbé a reánk váró jövőt.
Az emberek mindig azt hiszik, influenzájuk van. Csak hogy komolyan vegyék őket. Hogy együttérzést támaszthassanak másokban. A hörghurut nem elég jó, mert azzal nehezen lehet kellő mennyiségű együttérzést kicsiholni a barátokból.
Amikor az ember bánatos, semmi sem jelenthet oly enyhítő balzsamot, mint ha az övéhez hasonló gyötrelmekről hall!
A mesterkéletlen magatartás soha nem célravezető szerelmi ügyekben; az a leány született ostoba, akinek e viselkedés természetéből fakad, vagy épp ezt színleli.
A nőkről csak akkor lehet igazán véleményt alkotni, ha az ember saját otthonukban, családjuk körében látja őket, ahol hétköznapi mivoltukban mutatkoznak meg. Ha erre nincs mód, szerencse dolga az egész... azaz általában szerencsétlenség dolga. Hányan bánták egy életen keresztül, hogy rövid ismeretség alapján elkötelezték magukat!
Ha a normális emberek elvárják, hogy mindent tudjanak egymásról, az összes titkot, hogy bírják ki? Hogy nem szédülnek bele?
Nem tudom, jól van-e így, de való igaz, hogy még a csacsiságok sem csacsiságok többé, ha értelmes emberek kellő arcátlansággal követik el őket. A gonoszság mindig gonoszság marad, de a csacsiság nem mindig az. Minden attól függ, kik és hogyan csinálják.
Az ember sokféle magyarázattal áll elő, de végső soron mindig az emberi tévedés a ludas.
Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.
Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli.
Facebook
Pinterest