Idézetek az elfogadásról
Istenem, kire csak vágyom: ha vagy, adj nekem, adj a gyengének most egy kis erőt, hogy ne törjek össze idő előtt s ha fenékig kell innom poharam, a méreg alját szó nélkül igyam.
Ne ragadj le a múltban, ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel. Ne akarj abban maradni, ami már sohasem lesz olyan, mint volt. Fogadd el azt, ami van. Ami jön, mert az még bármilyen lehet. Csak rajtad múlik. Engedd el, és lépj egy nagyot, szállj ki, mert az, ami csak fájdalmat okoz neked, nem kell, hogy az életedben legyen. Az, akinek nem vagy elég most, aki megaláz, talán sohasem leszel az. Menj tovább, és hidd el, jön majd olyan, akinek elég leszel. Ne akarj görcsösen megfelelni.
Rossz vagyok, de ez jó. Sosem leszek jó, és ez nem rossz. Nem cserélnék senki mással.
Miért kell mindent megmagyarázni? Bizonyos dolgok egyszerűen csak vannak.
Nagy kegyelem, ha el tudod önmagad fogadni. De minden kegyelemnek kegyelme, ha meg tudsz magadról feledkezni.
Megácsoltam a keresztet, ott fönt a tó fölött, és odaszúrtam a sír fejéhez. Hogy nyoma legyen az Istennek ott is, ha már arra járt. Nyoma legyen. Láthassa mindenki: ott járt, és ezt meg ezt csinálta. Az Isten. Ez a roppant nagy fekete medve, aki úgy kószál a világ fölött, hogy nem lehet tudni, mikor, hol... de egyszerre csak átlép az emberen, és a világ sötét lesz, vak és siket. Csúnya és dögszagú. Mindenütt, amerre a nyoma elkanyarog. Hát én keresztet ácsoltam a nyomára, nyírfa keresztet, fehéret, szépet, egyeneset, ott, ahol engem eltaposott. Nyomorékká, mint medve a hangyát.
A szeretetet két ember építi föl, s a ház alapja az az érzés - belső vegykonyhánk eredménye, varázslat -, hogy másnak érezzük magunkat, talán éppen azért, mert valaki teljesen elfogad.
Csak saját magammal kell összhangba kerülnöm, annak örülnöm, ami belőlem való, akkor ezt a boldogító harmóniát olyan erőnek fogom érezni, amely önmagában elegendő, de kifelé is sugárzik.
Légy az, aki vagy, de ne forogj folyton saját éned körül. Ne csapd be magad. (...) Fogadd el magadat kuszaságaiddal és ellentmondásaiddal együtt. Mert csak akkor jutsz tovább, ha el tudod viselni magadat. Csak akkor leszel emberi.
Az embereket úgy szeretni, mint amilyenek, teljességgel lehetetlen. És mégis szeretni kell őket. Tégy hát jót velük úgy, hogy erőt veszel érzéseiden, befogod az orrod, és behunyod a szemedet (ez utóbbi elengedhetetlen). Tűrd el tőlük a rosszat, lehetőleg ne haragudjál rájuk, "emlékezvén rá, hogy te is ember vagy".
FjodorMihajlovics Dosztojevszkij
Sohasem próbálok jobb belátásra téríteni senkit, aki szeret, ennyit mondhatok, mert a szerelem sohasem elég logikus.
Túl rövid az élet ahhoz, hogy megtanítsa velünk a mélyebb megértést, viszont elég hosszú ahhoz, hogy kitalálhassuk a megfelelő kifogásokat.
Az a sorsunk, hogy megvédjük egymást, de nem mindentől. Az igazságtól nem. Ez jelenti azt, hogy szeretünk valakit, de hagyjuk, hogy önmaga legyen.
Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz minket - ez a maximum.
Én nem óhajtok olyan mennyországot, amely fehérekkel van tele, én olyan mennyországot akarok, ahol a feketék és fehérek és rózsaszínűek és sárgák mind egyenlők. De még inkább szeretném ezt itt a földön.
Facebook
Pinterest