Idézetek az életről
Rendkívül szomorú látni, hogy a nagy gazdagság ellenére milyen sok ember viselkedik zombiként a mai társadalomban. Talán ez az oka, hogy egyre népszerűbbek a horrorfilmek. Általuk próbálunk ráébredni, milyen borzalmasan üres életet élünk.
Az élet könyörtelenül diktálja íratlan törvényeit.
Medréből kicsapva sok-sok ágra szakad az élet. Nehéz előre megállapítani, melyikben fogja sebesen hömpölyögtetni álnok, hitszegő árját. Ahol most elkeskenyedik, mint a folyó a homoksellőn, méghozzá annyira, hogy csúnya kavicsos fenekét is látni lehet - holnap megáradva zúdul tova bő vize.
A Világlélek az emberek öröméből táplálkozik. Vagy a bánatból, az irigységből, a féltékenységből. Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse személyes Történetét.
Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni jól.
Mivel az ember nem élhet meg mindent, fontos, hogy legalább a mindenkiben ott lappangó lényeget élje meg.
Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis az idő végül elfogy, és az ember a szíve mélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?
Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt.
Számítgatás, érvek és ellenérvek méricskélése közben elmúlik az élet, anélkül hogy bármi is történne.
Az élet már csak ilyen. Senki nem hall, senki nem lát, senki nem tud veled kapcsolatot teremteni.
Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.
Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.
Ha elképzeled, hogy ez az utolsó napod, azonnal rájössz, mi a fontos, és mi nem.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Kapott-e szebb és megbecsülendőbb ajándékot bárki is annál, hogy a saját kezébe vehette életének irányítását?
Facebook
Pinterest