Idézetek az életről
Minden, mi él, az egyenlő soká él, A százados fa s egynapos rovar. Eszmél, örül, szeret és elbukik, Midőn napszámát s vágyait betölté.
Az úton végig kell menni, jóllehet nagyon keserves. És sem erővel, sem bölcsességgel nem jutunk messze rajta. Az utat éppoly reménnyel keresheti a gyönge, mint az erős. Nem ritkaság, hogy ez a tettek sora, amelyek a világ kerekét igazgatják: kis kezek hajtják végre, mert közben a nagyok szeme másfelé tekint.
Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok, sok szeretet.
A boldogtalanságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanítómester neve: Szenvedés.
A mindent adó, semmit visszaváró, A minden próbát derekasan álló, Mely sosem számol, szüntelen csak árad, Örök fölény, és örökös alázat. Ha elkerülted már a negyven évet, S mindezt beláttad, és mindezt megérted, És be tudsz állni a legszürkébb helyre, Már Te lehetsz a sorsod fejedelme.
A mindennapok hordalékából kell kimosnunk életünk maréknyi aranyát.
Az élet túl értékes ahhoz, hogy ok nélkül feláldozzuk.
Mások halála teszi lehetővé, hogy éljünk.
Gondolkozz, ahogy apád tanított. Élj, ahogy anyád tanított.
Megtudtam, hogy egy élet semmit sem ér, de semmi sem ér föl egy élettel.
Játszom a jövővel És a szerelemmel, Az én eltört, árva, Furcsa életemmel.
Amikor egy olyan életet élsz, ami álmokra épül, félő, hogy a múlt feledésbe merül, miközben hasztalan rohansz a cél felé. S ha egy pillanatra megállsz, megrémülsz. Eltévedtél.
Hátha minden e világon, Földi életem, halálom Csak mese, csalódás, álom?...
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket - figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: "Miért pont én...?"
Úgy álljunk az életben, mint a kemény szikla az örökké háborgó tengerben: szilárdan és elmozdíthatatlanul.