Idézetek az életről
A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca, S az idő, amely a világ tanúja, Megáll majd.
Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák. Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.
A régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolatuk a halálról. Mikor a lelkünk a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel. A válaszon múlik, hogy bebocsátást nyernek-e. (...) 1. Leltél-e örömöt az életben? (...) 2. Vittél-e örömöt mások életébe?
A gondolat, hogy e mindenség Nem lesz se több, se kevesebb, S isten se törli azt le végkép, Mi egyszer itten megesett...
Csakis a képtelen dolgok kellemesek és szépek, csakis azok varázsolják vonzóvá az életet, és gátolnak meg bennünket abban, hogy belehaljunk az unalomba.
Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket. Akkor megmutatkozik a semmi, amely körülvesz minket.
Kérdés: mit tegyünk, hogy ne veszítsük el az időnket? Felelet: éljük át egész terjedelmében.
Az élet nem főpróba. Ez már maga az előadás.
Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt.
Egy nap majd megbüntetnek minket, amiért elpazaroltuk a fényt, elpazaroltuk a csillagokat, elpazaroltuk a színeket és a harmóniát, amit nem tudtunk lelkünk legmélyén megőrizni.
Miért élünk, ha nem azért, hogy minél könnyebbé tegyük egymás számára az életet?
Amíg fiatal az ember, lányom, magában álló dolognak lát mindent, akármi történik. Tudom én ezt, emlékszem. Neked gyereked lesz, lányom, s ezt te magában látod, mindentől külön. Fájni fog a szülés, de az a fájás is valami magányos, különálló dolog lesz, s ez a sátor is magányosan áll a világban. (...) Elkövetkezik a változás ideje, s amikor ez az idő eljön, akkor a halál csak egy darabja minden halálnak, a terhesség csak egy darabja minden terhességnek, s a terhesség és a halál két darabja ugyanannak a dolognak. Akkor aztán a dolgok nem magányosak többé.
Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.
Az életet Istentől kapjuk, de a világot az Ördög felügyeli.
Feladatunk éppen akkora, mint az életünk - ezért tűnik végtelennek.
Facebook
Pinterest