Consuelo de Saint-Exupéry

A könnyek nem csak ölni tudnak, a könnyek meg is tisztítanak.

Nem elég csinosnak lenni, ha az ember be akar lépni egy férfi életébe, és ott is akar maradni.

Az ember mindig tud segíteni azoknak, akiket szeret, csupán azzal, hogy nagyon erősen, egész lényével szereti őket.

Szomorúnak tűnök, mert nincs bátorságom ahhoz, hogy elmeneküljek tőled. Azt hiszem, nem akarom tudomásul venni az igazságot: neked én semmit sem jelentek, csak egy álom vagyok. Te szeretsz játszani az élettel, nem félsz semmitől, még tőlem sem. De szeretném, ha tudnád, én nem egy tárgy vagyok, sem egy kisbaba.

Nem fáról lehulló gyümölcs lettem, hanem mag, amely arra vár, hogy elvessék, elültessék az örökkévalóságnak. A férjem szívében akartam lakni. Ő volt a csillagom, a sorsom, a hitem, a végzetem. Kicsiny voltam, de hatalmas életerő lakozott bennem. A világmindenség összes csillagát összegyűjtöttem a két szememben, hogy a fényében füröszthessem őt.

Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni.

Meghalok és feltámadok minden nap, minden egyes festményemben. Azért dolgozom, hogy megmutassam, amit magam sem értek, amit olyan rosszul fejezek ki, de amit azért tudok. Egyszóval a titkomat. Drága barátom, Maeterlinck... azt mondta: "Az élet titok, a halál a kulcs, az pedig, aki elfordítja a kulcsot, eltűnik titokban."

Amikor egy ember íróhoz megy feleségül, szerzetesrendbe lép. Egy olyan rendbe, aminek nincs neve, és neki kell felállítania a regulát, mindent fel kell építenie anélkül, hogy az kívülről látszana, ahogy egy kis pók szövi a hálóját, és újrakezdi, ha egy mozdulattal lesöprik a régit.

A gondoltaid betakarnak, és álmaimban táncolok veled, hogy visszatérjen a hajnal. (...) Az a baj, hogy anélkül lépek át egyik évszakból a másikba, hogy a karomba zárhatnálak, de továbbra is él bennem a remény.

Tudom, milyen mágikus erővel bírnak a bűnügyi regények, megmutatnak egy sereg apró részletet a mindennapi életből, ezek terelgetik a fejezeteket, egyiket a másik után, s ez igazi menekülés azok számára, akiket agyonnyom a valódi élet.

Te valóban nagy ember vagy... Te nem fogod összeszedegetni az élet apró-cseprő dolgait, a maradékokat, magad fogod megteremteni a rózsádat, életet fogsz teremteni. A szépség igazi varázslója vagy, és annyi jót tudsz tenni a többi emberrel. Meg fogod tanítani őket arra, hogy szeressék az életet.

Van egy nagy kikötő az életemben, Te vagy az, és én bármikor, bármilyen időben kikötök ott, mert akkor fogad be engem, amikor csak akarom.

Mindig várjon rám, akkor is, ha egy nap azt mondják majd, hogy eltűntem. Nem lesz igaz. Még ha el is kellene tévednem a sivatagban, a Szaharában, a szeme ragyogásából fogok inni.

Mindennap írj nekem két-három sort, olyan lesz, meglátod, mint egy telefonbeszélgetés, és így nem szakadunk el egymástól, mert örökre a feleségem vagy. Egymástól távol is együtt leszünk, ugyanúgy éljük majd a napokat, noha nem ugyanazt fogjuk látni magunk körül. (...) Az én otthonom a szívedben, az én forrásom a szemedben van!