Idézetek az életről
Az élet még sohasem volt ily világos előtte. Eddig mindig egy zavaros és bántó látvány volt. Hol ennek, hol annak az impulzusának engedelmeskedett, keresett kellemes és szórakoztató dolgokat, és kerülte a kényelmetlen és bajjal járó ügyeket. Ilyen mindazoknak a sorsa, akik beleszületnek egy életbe, amely alapjában véve sem veszélyesnek, sem becsületesnek nem nevezhető. És ebben az életben keringett és csetlett-botlott, mint az az ember, aki egy őserdőben született, és sohasem látta a tengert vagy az eget, és most egyszerre valami végtelen tisztásra kerül.
Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.
Az idő legyőzhetetlen. Életem értelmét mégis ebben az egyenlőtlen küzdelemben látom. Elrabolni annyit a legyőzhetetlen időből, amennyit erővel és tehetséggel bírok.
Ostoba volt, gyáva és ostoba, de viszont senki sem figyelmeztette őt arra, hogy erős kézzel nyúljon az élethez, soha senki sem mondta neki, hogy mennyire nem számít a félelem, szenvedés vagy halál. De mi haszna van most ilyenekre gondolni? Mindez már túlhaladott dolog.
A lehetséges valóságok inventáriuma oly gazdag, a megvalósuló történetek pedig vagy a szemünk előtt játszódnak, vagy egyszerűen rejtve maradnak szereplőikkel együtt.
Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.
A rossz s a jó ugyanannak az életnek két oldala, s az élet keveset törődik azzal, hogy mit gondolunk, és mi érdekel bennünket. Az élet számára a szenvedés s az öröm ugyanannak a vak viharnak két ellentétes hatása.
Ilyen az élet, kegyetlen játékokra képes. A szeretet és a ragaszkodás pedig a cinkosai.
Az életben az a rossz, hogy nincs hozzá használati utasítás.
Kétféleképpen lehet egy ember arcába nézni. Az egyik, hogy a szemét mint az arca részét nézed. A másik mód, hogy csak a szemét nézed, semmi mást, mintha az volna az arca. (...) Mert a szem az élet kicsinyített változata
Az élet hosszú. Miért kellene bárkinek is a múltban élnie, ha élhet a jelenben is? Miért ne engedhetné meg magának bárki, hogy a jövője ragyogó és izgalmas legyen?
Bárhová is sodor az élet, mindig hallgass a szívedre! Meg kell tanulnod elfogadni a múltadat.
Ember, vigadj! ki tudja, meddig élsz. A halál után nincsen vigalom!
A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet.
Ne vesse meg az életet, Rogyion Romanovics, sok van még maga előtt. (...)
- Mi az a sok még előttem?
- Élet! Nem próféta ön, mit tudhatja! "Keressetek és találtok!" Talán éppen ezt várja öntől az Isten!
Facebook
Pinterest