Idézetek az együttérzésről
Semmi sem kelt gyorsabban rokonszenvet az emberekben egymás iránt (...), mint a szomorú, mélabús egyetértés; a csendes részvét légköre, amely minden félelmet és tilalmat elaltat, amely egyaránt érthető a finom és a vulgáris, a művelt és az egyszerű léleknek.
- Akkor mit tegyen az ember, ha sajnálatot érez egy másik ember iránt? - Hagyja őt ott, ahol a helye van... Isten kezében. - Ez nagyon szigorúan és nyersen hangzik. - Közel sem olyan veszélyes, mint engedni a felszínes sajnálatnak.
Valóban hallgatni a másikat csak igen kevés ember tud.
Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tűnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így működik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerűen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.
Csak azt az életet értjük (másoknál), amit magunk is éltünk.
A szánalom megöl, gyengeségünkben csak még gyöngébbé tesz. A szánalom: a mézesmázossá lett baj, megvetés a gyöngédségben vagy gyöngédség a sértésben.
Az emberek véges együttérzése csak a saját fajtársaikra vonatkozik.
Az alkoholistákat az köti össze, azért tudnak tanulni egymástól, mert nem valamiféle erőn, hanem egy gyengeségen osztoznak. Tudják, mi az, amire nem képesek.
Az emberek mindig vegyes érzelmekkel szemlélik a szerencsétlenséget, a tragédiába fúlt boldogságot, a létért való kétségbeesett küzdelmet. Még aki részvétet érez, az is tapasztalja, hogy a részvétbe megkönnyebbülés, olykor diadalérzet vegyül; máskor félelem, ijedtség vagy viszolygás. Az efféle vegyes érzelmeket néha "ítélet"-nek nevezik.
Furcsa, de soha nem a szomorú dolgokon sírom el magam. Épp ellenkezőleg. Mások őszinte öröme, nem várt sikere vagy éppen meghatottsága tud engem is könnyekig elérzékenyíteni. Mások tiszta, mély érzelmeinek látványa hat rám így. Mások katarzisa képes belőlem is katarzist kiváltani. Meg a zene. Vagy a film. Egy regény is. De egyetlen kép vagy fotó is.
Együttérzés nélkül épp úgy bezárkózunk a sikerbe, mint ahogy a balsikerbe is. A saját lelkünk az, amely az utolsó vészfékként használja a negatívat, mielőtt a siker arrogánssá és vakká tenne minket felebarátainkkal szemben.
Az együttérzés, ahogy a szeretet is, átváltoztató erő, amely többek között lehetővé teszi számunkra, hogy a látszat mögött felismerjük a valóságot. Ha valaki ordít, gyakran egy régi fájdalom húzódik meg a háttérben, az ítéletek mögött pedig gyakran régi sérelmek bújnak meg.
Barát annak való, aki nemcsak oldódni, de oldani is képes.
Minden nyilvánvaló ellentét ellenére, mindannyiunknak hasonló emberi szükségletei és félelmei vannak; mindannyian ugyanazon az ösvényen járunk, és egymást irányítjuk. Ennek megértése együttérzéssel tölthet el bennünket.
A tragédiák állítólag edzik a lelket. Érzésem szerint engem különb emberré tett a tengernyi bánat, aminek tanúja voltam. Kegyetlen árat fizettem érte, nem mondhatnám, hogy megérte, viszont ma már pontosabban el tudom választani a lényegest a lényegtelentől. És jobban átérzem az emberek fájdalmát.
Facebook
Pinterest