Idézetek az együttérzésről
Ragyogtam, mikor suttogó hangja tisztázta kavargó gondolataimat, mint szikrázó villám bevilágít borús eget.
Az utolsó dolog, amit Jézus tett a földön, az volt, hogy meghívott egy rabot, hogy csatlakozzon hozzá a mennyben. Szerette azt a bűnözőt. Azt mondom, épp annyira szerette azt a bűnözőt, mint amennyire bárki mást. Jézus tudta a szívében, sokba kerül egy bűnöst szeretni. De a bűnösnek annál nagyobb szüksége van rá.
Az empátia tapasztalatból tanulható: abból, ha mások empatikusak veled.
A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. Ha elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, akkor egy ölelés minden vigasztaló szónál többet mond számára.
Az emberben van egy kis erő, egy kis remény, egy kis szeretet. Olyanok ezek, mint a magvak, minden emberben elültetve. De ha csak magának tartja őket, elsorvadnak, és hamar el is pusztulnak, és akkor aztán segítsen a mennybéli atyaúristen az ilyen szerencsétlenen, mert nem lesz neki semmije, és semmit nem ér az élete. Viszont: ha erejét, reményét, szeretetét másoknak adja, tele lesz a magtára ilyen drága magokkal. Soha ki nem fogy belőlük, és életének értelme lesz.
Vannak olyan emberek, akik keveset tapasztaltak az életben, és még nem éltek át szerelmet vagy komolyabb csalódást, valami miatt mégis olyan empátia van bennük és annyira szenzitívek, hogy mind enélkül is nagyon szuperül át tudják adni az érzéseiket.
A nagy vészhelyzetek mindig összehozzák az embereket.
Kit érdekel a más sebe? Elég egy szívnek a magáé, Elég, csak azt köthesse be.
A nehéz időkben a legtöbb, amit egymásért tehetünk, az, ha nyitott füllel és szívvel meghallgatjuk a másikat, és tudjuk, hogy a kérdéseink ugyanolyan fontosak, mint a válaszaink.
Meghallgatni valakit, ez az ember iránti tisztelet legerősebb kifejezése.
Az emberi lények nagy ajándéka az, ha birtokolják az empátia erejét. Mindannyian érzékelünk titokzatos kapcsolatot egymással.
Se regényt, se elbeszélést nem lehetne írni, ha nem próbálnánk kitalálni a másik ember érzéseit. Ha nem létezne az, amit empátiának hívunk: az emberiség legnagyobb felfedezése, amely nélkül természetesen nem létezhetne irodalom.
Az élet valóságát akkor látjuk igazán, ha nem a magunk szenvedése vonja el a figyelmünket, az erőnket. Ha eggyé válunk a mások szenvedésével. Mert a mulandó boldogság mögött, az élet felszíne mögött valami ősi és hatalmas létezik, és bármi is az, a fájdalom útján érhető el.
Az ember az által mondhatja magát magasabb rendű lénynek, hogy segít a rászorulókon, legyen az ember vagy állat.
Ha elkap egy olyan világ, mint a média, az jó vagy rossz irányban, de nagyon nagy mértékben befolyásolja az ember személyiségét.
Facebook
Pinterest