Idézetek az együttérzésről
A túlélés érzéketlenné tesz mások könnye iránt. Különben belefulladnánk.
Embernek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk felvállalni a gyengeségeinket. Ha ezt megtesszük, a környezetünkben élők együtt fognak érezni velünk.
Az elképzelt társas támogatás néha éppen olyan hatékonyan enyhíti a fájdalmas élményeket, mint a valódi, élő társas támogatás.
Mindenkinek vannak problémái. Lehetetlen problémák. Aztán találkozunk valakivel, akinek nagyobb problémái vannak, mint nekünk, vagy legalábbis, nem tudják jól kezelni a problémáikat. Néha a gyengeségük ad erőt. Egyszerű trükk: ha segítesz valakin, magadon segítesz.
Nem bírta el, hogy valakit szemtől szembe megsértsenek. Ilyesmi annyira fájt neki, hogy inkább órákig együtt maradt unalmas emberekkel, mert nem tudott kellő módot találni, hogy tapintatosan lerázza őket.
Semmi sem segít jobban elfelejteni az ember saját baját, mint ha egy másik nyomorúságát látja.
Senkinek nem árt pár bukkanó az élet rögös útján, hogy csiszolódjon a személyisége, és kialakuljon benne a mások iránti empátia.
Ha a szánalom haszontalan, akkor belefáradunk.
Az együttérzés a legmagasabb rendű egyéni erény, a heroizmus pedig a legmagasabb rendű polgári erény.
Nincs igazság, amíg a nem érintettek ugyanúgy fel nem háborodnak, mint az érintettek.
Normál esetben az ember mindig a pozitív képet sugározza magából. Mosolygunk, szép ruhába öltözünk. Ez automatikus. És amikor hajlandó vagy kimutatni valamit a szarodból, akkor azzal még közelebb engeded az embereket magadhoz.
Az együttlét tragédia idején gyógyító erejű.
Ha meg akarjuk érteni, amit valaki gondol vagy mond, tulajdonképpen már előre tudnunk kell azt, amit gondol vagy mond. Akkor tehát nem más a sikeres párbeszéd, mint ráismerés? A megértés pedig nem út, hanem állapot?
Nincs annál szörnyűbb, mint amikor a kisember magyaráz, a nagyember pedig félrenéz.
Ha valami váratlan rossz történik velünk, úgy érezzük, mindenki ránk figyel és átérzi sorsunk sanyarúságát. Azt gondoljuk, megillet bennünket az együttérzés.