Idézetek az egyéniségről
Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem készen születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van! Méltóságnak hívják.
"Hinni" egy másik emberben azt jelenti, hogy biztosak vagyunk alapvető tulajdonságainak, személyisége magvának, szeretetének megbízhatóságában és állhatatosságában. Nem azt értem ezen, hogy valaki nem változtathatja meg nézeteit, hanem azt, hogy az alapvető indítékai ugyanazok maradnak; hogy például az élet és az emberi méltóság iránti tisztelete nincs alávetve változásnak, mert lényének a része. Ugyanebben az értelemben hiszünk önmagunkban is. Tudatában vagyunk annak, hogy létezik egy én, egy mag a személyiségünkben, amely változhatatlan, és amely kitart életünk végéig a változó körülmények között, a változó nézetek és érzések ellenére. Ez a mag a valóság az "én" szó mögött, és rajta alapul identitásunk biztos tudata.
Nincs szükségünk senkire, hogy elmondja, mit tegyünk. Szabadon követhetjük saját utunkat. Nincs se könyv, se tanító, hogy válaszokat adjon, megmutassa az utad. Válaszd a sajátodat!
Assassin's Creed c. videojáték
Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint, saját olvasmányai alapján, de ne azok után, amiket mások mondanak neki.
Azt hiszitek magatokról, hogy az egyetlen valóságos testetekben és világotokban éltek, valójában csak egyike vagytok a sok lehetséges egyéniségeteknek, azoknak, akiket úgymond nem választottatok. Más, nem-választott egyéniségeitek nem tudnak rólatok, sőt még a létezésetek feltételezésén is nevetnek. Ennek ellenére ti éppoly valóságosak vagytok, mint ők.
Az egoizmus nem egyenlő a büszkeséggel, önmagad megbecsülésével. Sőt, minél kevésbé vagy egoista, annál inkább büszke vagy mindarra, ami vagy. (...) Az ego mindig méricskél. Kifelé, a világra figyel, és mindig hozzád méri a többi embert. Mivel az életenergiát a figyelemből, az elismerésből nyeri, ezért igyekszik téged valamiféle kiválasztott, kiemelkedett, felsőbbrendű szerepkörhöz juttatni.
Engem senki se szeressen a személyiségemért. Én nem a személyiségemet árulom. Én álláspontokat képviselek. Véleményt mondok. Erről beszéljünk! Ez legyen a téma, ne az én egyéniségem! Az egy váz. Egy keretrendszer. Nem érdemes sem figyelemre, sem rajongásra, sem szeretetre.
Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből, és levethetitek azt a kényszerzubbonyt, amelyhez most oly görcsösen ragaszkodtok. (...) Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha befejezitek az állandó komorkodást, ha a búsulás helyett élvezitek az Életet, ha tánccal, énekléssel és szerelemmel ünneplitek önmagatokat, a másikat és magát a Létet, akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ.
A haláltánc az egyéniség pusztulása. Az egyéni szemlélet pusztulása. A televízió, a marketing, a tőzsde, a divat, a politikai hisztéria - ez mind a haláltánc. Amit a világ demonstrál, és hív, hogy gyere közénk, mert különben vesztes vagy! Mindaz a haláltánc, ami eltiporja az autonómiát.
- Mennyivel könnyebb volna az élet, ha valami meséhez hasonlítana... Ha mindenkit be lehetne skatulyázni, mindenki valamilyen típushoz tartozna. (...) - Az ember is puszta klisé, aki szentül állítja, hogy ilyesmi nem létezik. (...) Mindannyian egyediek vagyunk, csak nem úgy, ahogyan képzeljük.
Miért nem tudom a jót látni? Akkor sem veszem észre, amikor csak jó volt. Miért? Mi lehet így velünk? Mi ez a rémálom, és a tehetetlenség, amely úgy kapaszkodik belém, hogy szabadulásra teljesen képtelenné tesz? Mit csináljak, hogy minden rendben legyen? Néha úgy érzem, hogy nem én irányítom a viselkedésemet, hanem tőlem függetlenül történnek, kedves akarok lenni, de nem megy, arcomra fagy a mosoly.
A világon a legnehezebb dolog olyannak lenni, amilyenek nem vagyunk. Ahhoz, hogy el tudjunk kalandozni önmagunktól, egyre közelebb és közelebb kell kerülnünk ahhoz a valakihez, akik valójában vagyunk. Ez nem nehéz, látni fogod. A legkönnyebb dolog önmagunkat adni. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit mások várnak el tőlünk.
A legnagyobb gondolkodók érdeme épp abból áll, hogy a meglévő könyvektől és hagyományoktól függetlenül annak adtak kifejezést, amit ők maguk gondoltak és nem annak, amit elődeik vagy a körülöttük élő emberek. Mindegyikünk tehát figyelje, lesse és fogja meg ama tiszta gondolatait, amelyek az ember tudatában időnkint néha felcikáznak és tüzet fognak. Ez a belső villámfény hasonlíthatatlanul nagyobb jelentőségű valamennyiünk számára, mintha a költők s bölcsek egész csillagraját tanulmányozzuk.
Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyűségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen.
Facebook
Pinterest