Idézetek dalszövegekből
A vonatom zakatol, néha görbe a pálya, Hát jöhetne valaki végre, hogy a hibákat kikalapálja.
Az ember még gyerekkorban kreatív, Aztán kiöli belőle minden, mit a világ betanít.
Sírj nyugodtan, sírj, ha kell. Talán tisztább leszel, De a dolgok megtörténnek, Bármit is teszel. Akkor meg fogod tudni, Ha már nincs veled, Hogy mi lehetett volna, Ha szebben szereted.
Lábtörlő alatt lapul a kulcs, Rajta állunk koszos cipővel. Otthonról hozott tulajdonság, Hogy derekunk nem hajlik kellőképpen.
Miért van az, hogy mindig az kell, kinek nem kellek? Miért becsülöm mindig azt, ki nem érdemli meg? szívem, lelkem eléd raktam, te meg büszkén eltapostad, nem ismertél és sohasem fogsz többé már!
Nem adok több szerenádot, Nem leszek olyan áldott, Ki a szívével jól lát, Nem írok több ódát hozzád, Nem hagyom a nagyvilágot Hátra miattad könnyen, Tudom, hogy így lesz könnyebb, Hiába préselsz könnyet.
Menj el, de ne búcsúzz el, a búcsúzást gyűlölöm, Velem leszel addig, amíg illatod a bőrömön, Mást úgysem hagysz itt nálam, és mást te sem viszel el, Csak egy mohó érintést szikrázó testeden.
Régóta nem jutott el a szívemig senki, Olyan elveszettnek éreztem magam. Régóta nem varázsolt el igazán semmi, Néha minden egyes percet átkoztam. De amikor jöttél, lágyan átöleltél, És valahogy mindent olyan egyszerűvé tettél.
Feketében járnak már az angyalok, Szerelmünk megfojtották rég a szürke évek, Hiába táplálnám, ha benned véget ért, Mit ér az érzés, ha nincs már kiért.
Tudod, nem az a gond, Hogy hazudsz nekem, De mért van úgy, mindig elhiszem? És nem az a baj, hogy játszadozol, Hanem az, hogy velem teszed.
Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem. Megteszek majd mindent, amit nem mertem még régen.
Sose add föl, mindig tarts ki! Sose nézz le, mindig csak egy célod legyen előre, tudod, az élet ilyen egyszerű.
Nevetni tudni kell, akkor is, ha fáj, Nem haragszom, akkor se, ha megcsaltál. Járd a Te utad, neked kell látnod, Te építed fel saját világod.
Nagy árat kér a szerelem, A régi boldogságom könnyel fizetem. Most már csak megnyugvásom útját keresem, Esküszöm rá, nem kell már többé szerelem!
Nézd a régi képen e lánykát, Nézd sírásra álló, csöpp száját. (...) Nézd, ő voltam én egyszer régen, És ha kérded, miért sírtam éppen, Mert már akkor tudtam én, hogy te jössz felém, És elrontod nekem a felnőtt életem. Tán úgy, ahogy még senki sem.
Facebook
Pinterest