Idézetek dalszövegekből
Szoríts magadhoz még, most mennem kell, minden könnycseppem kér, hogy engedj el. Ez a pillanat üldöz, s fogva tart, ez végtelen harc. Csak egy pillanat kell, hogy érezzem, csak egy érintés még, hát fogd a kezem. Kérlek, töröld le most a könnyeidet, szeress, míg lehet.
Ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy, Egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább. Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég, Az álmok ködfátyolát te tépted szét.
Titokban álmodoztunk összebújva, esküdtünk az igaz szóra, hogy nem tudhatja más, csak te meg én. Titokban átkarolva, összebújva, hallgattunk sok hazug szóra, s nem tehettük azt, mit szeretnénk. Szerelem, de mondd, így mennyit ér?
Hidak helyett az emberek csak falakat építenek, Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek, Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.
Nagy a király, és minden ember fél, Csak a bolond él úgy, ahogy beszél, Éjjel alszik, de nappal tudja jól, Van sok bolond, és oly kevés a trón.
Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. A percek szenvednek, várnak az idő halálára. Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó. Az összes dolog halott, csak hiányod állandó.
Egy utolsó kívánság még, mielőtt mennék: Gondolj rám majd néha, csak ennyit szeretnék. Előlépnék a semmi közepéből, mint egy váratlan vendég, Majd szíved vad ütemétől új életre kelnék.
Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, Mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam. Belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem? Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem. Még sem féltettem, hagytam, hogy szépen Kimondjuk a búcsút, és az álom véget érjen.
Van, aki megy, sok-sok év alatt Kötődik egy barátság, míg ezer szétszakad. Minden ember útja máshová vezet, Egyszer biztos el kell válnunk, de bármi történt, el ne feledd: Száz év múlva is csak veled, mindig csak veletek.
Nevetni akkor is kell, ha már nincs senkid, nincs is hol és nincs miért.
Aki sikeres, az szállt is, de földet is ért.
Átlátszik a szívünk, mer' atlétánk nincsen, a szél a szoknyákat fölfújja a gerincen. Viszonylag nagy bajom van a szerelemmel: hogy rövidebb a fonál, mint amíg tart az ember.
A sors mostoha, nem adhatjuk fel soha, minden, mi bennünk él, maga a csoda.
A szíved egy szoba és a szeretet az erkélye, Így hát tárd ki a szobát ablakát, és engedd be rajta a boldogság madarát.
Az öröm könnyei, A fájdalom könnyei, Mind egyformán csorognak az arcodon.
Facebook
Pinterest