Idézetek a beszédről
A kiejtett szó gyakran olyan, mint az eldobott kő, többet vissza nem fogható, és a repülés irányán már változtatni nem lehet.
A hangunk az a zene, amit a szél ébreszt, amikor átkel a testünkön.
Nem rossz érzés a hallgatás. Pihentető. (...) Ha sokáig hallgat az ember, mintha belülről tisztogatná magát.
Vén szatyor, vén trottyos, vén hülye, (...) vén roncs, vén totyakos, öreg vaskalapos, vén disznó, vén kecske, undorító vénember: a szavak, a nyelv, a konyhakész kifejezések bizonyítják, hogy lehetetlen könnyű szívvel átlépni az öregkorba.
A sértettség kemény dolog, kihozza az emberből a legszemetebb énjét, és kimondat vele olyan mondatokat, amiket soha nem gondolt komolyan.
A nép fontosabb dolgot is megért, csak nyelvén adják elő, anélkül, hogy egy szóért lapokra terjedő magyarázatokat kívánna. Egyszerűen, néhány szóban megmondani neki valamit; ez a dolog veleje.
Az ostobák tévedése, hogy aki csúnyán beszél, az csak úgy tud, és rendszerint ők azok, akik gerincszín alapján válogatják a könyveiket a könyvespolcra.
A szavak, akár csúnyák, akár szépek, ezerféleképpen tudnak viselkedni attól függően, hogy ki, mikor, hol, hogyan, kinek, miért mondja őket.
Az élet legfontosabb mondatait fekve mondják.
Mintha egy kihalóban lévő nyelven beszélnénk, egyre kevesebb szó.
Szánom-bánom, de én gyakran elhallgatáspárti vagyok. Volt már szó ilyenekről, hogy ne hallgassunk el semmit, mert saját magunkat tesszük tönkre, megmérgezzük magunkat a hallgatásunkkal, a magunkba fojtott indulatokkal. És a kimondott szavak, a kiélt indulatok nem ölnek néha?
Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.
Te hallgattál, én pedig nem vagyok azok közül való, akik kérdezni bírnak. Hallgattunk mind a ketten, ez volt a szerencsétlenségünk. Mert, most már tudom, hogy a csend csak takar, de nem töröl el semmit.
Minden szellemeskedő közhelytől iszonyodom; s ezek közül is a leggyűlöletesebb, hogy "kiveti a hálóját", meg "szíveket tipor". Célzatuk durva és alantas; s ha valaha még elmés mondásnak számítottak is, eredetiségüket réges-rég kikezdte az idő.
Megszoktam, hogy mindig kimondom, amire gondolok. (...) Az udvariasság mások becsapása, csak szép csomagolásban.
Facebook
Pinterest