Idézetek az állatokról
A ló (...) érti a kérdést, legalábbis érzelmi töltetében nagyon jól érti, s ha beszélni tudna, felelne is rá, csakhogy mindhalálig némaságra ítéltetett. Nem szabad, nem lehet semmit mondania, csak a testével, csak a létével kommunikálhat.
A mókus agyában nem sok minden történik. Amit nagy vonalakban "a mókus agyának" nevezünk, annak nagy része csak egy dologgal foglalkozik: az élelemmel. Az átlagos mókus ilyesmiken gondolkodik: vajon mit lehet itt enni? Ez a gondolat ismétlődik ezután némi változtatással (pl.: Hol az ennivaló? Haver, állati éhes vagyok! Az ott egy ételdarab? és Van még kaja?) úgy napi hat-hétezerszer.
Ha az ember akkorát tudna ugrani, mint egy bolha, már egyetlen szökkenéssel félig a holdon lenne.
Amikor az élő lények más élő lényeket csinálnak, az információ, amit továbbadnak, megváltozik, így az új lények kicsit mások lesznek, mint a régiek. Hosszú idő során ezek a kis változások az egy fajtából nagyon különböző fajtákat hoznak létre.
Az olyan kicsi kalitkánál, amiben a madár repülni sem tud, csak az akkora nagy kegyetlenebb, amiben a madár azt hiszi, hogy tud repülni.
A rovarokat, ezeket az apró és lenézett lényeket, csodálatra méltóknak és a természet legtökéletesebb alkotásainak tartom. Habár aprók és hangtalanok, mégis világosabban beszélnek, mint a Nagy Alkotó többi műve.
A kutya körülbelül olyan állapotban van most, mint az ember volt, amikor még nem tudott beszélni. Már szeretne kommunikálni, már érdekli, hogy a másik mire gondol, és már szeretné jelezni, hogy ő mire gondol - de nincs meg erre az eszköze.
Az a hétköznapi tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint én őt, egyszerűen letagadhatatlan, és engem mindig bizonyos szégyennel tölt el. A kutya bármikor kész életét áldozni értem. Ha engem történetesen egy oroszlán vagy tigris fenyeget, Ali, Bully, Titi, Stasi, és a többiek, ahányan csak voltak, pillanatnyi tétovázás nélkül felvették volna a kilátástalan harcot, hogy meghosszabbítsák az életemet. Hát én?
Nem szabad annyira elkényeztetni a kutyát, hogy mindent megengedünk neki, mert akkor ugyanaz történik vele, mint a rosszul nevelt gyerekekkel. A gyerekből szörnyeteg, a kutyából pedig egy kártevő, agresszív lény lesz.
Nagyjából ugyanazzal a hozzáállással és ugyanazokkal az elvekkel lehet a kutyából és a gyerekből is egészséges, boldog, jó személyiséget nevelni.
Olyan házi kedvenc kell, amit lehet dögönyözni, de azért meg tudja védeni magát, és nem veszi a lelkére azt sem, ha a gyerek néhány napig feléje sem néz. Vagyis simulékony, mégis önálló. Mint egy macska.
Érdemes önálló kutyát tartani, mert akkor az ember a kutya gondolkodását sokkal jobban megismeri, mint ha egy engedelmes rabszolgája lenne.
Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények, Soká, soká állok és nézem őket. Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon, Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bűneiket, Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával, Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya, Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt, Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.
A kutya képes szeretni is, együtt érezni is: ha beteg a gazdája, nem mozdul mellőle és nyüszít. A kutya még unatkozni is tud, és képes élete értelmét egy másik lényben látni: ha a gazdája meghal, némelyik utána pusztul, csak hogy vele maradhasson. Ábrándozni azonban nem képes.
Ha belenézel egy oroszlán szemébe - és ezt csak akkor mered megtenni, ha rács mögött van -, nem csak mellbe vág a tekintete, de az a benyomásod támad, hogy ez a lény teljesen tisztában van önmagával. Tudja, hogy oroszlán. A majom nem biztos benne, hogy majom.
Facebook
Pinterest