Idézetek az állatokról
A gond azzal, ha megkérdezzük a kutyát, boldog-e vagy szomorú, természetesen nem az, hogy a kérdés értelmetlen. Hanem az, hogy szinte képtelenek vagyunk megérteni a választ. A nyelv szörnyen lustává tett bennünket.
A kutyák (...) sohasem úgy felelnek nekünk, ahogy azt mi szeretnénk, azaz szépen tagolt mondatokban, dőlt betűvel kiemelve a hangsúlyos részeket. Ha jobban odafigyelünk, mégis világos a válasz.
A kutya tőlünk tanulja meg azt, hogy mi fontos a számunkra - és hogy mi fontos szerintünk az ő számára. Mi magunk is háziasítva vagyunk: belénk nevelték kultúránk értékeit, azt, hogy hogyan legyünk emberek, és hogyan viselkedjünk másokkal. Ahhoz, hogy taníthassuk a kutyát, tisztában kell lennünk, hogy mit érzékel, és meg kell értetnünk vele, hogy mit érzékelünk mi.
Nem arról van szó, hogy az állat szeretne beszélni, csak nem tud. Mi szeretnénk, ha beszélne, csak nem tudjuk rávenni.
A legtöbb állat, de különösen a kutya, se nem kifejezésképtelen, se nem néma. A kutyák, ahogy a farkasok, a szemükkel, fülükkel, farkukkal és testtartásukkal is kommunikálnak. A némaságtól pedig igen messze áll az, hogy nyüszítenek, morognak, vakkantanak, csaholnak, nyöszörögnek, vinnyognak, ugatnak, ásítanak és vonítanak - teszik mindezt már életük első néhány hetében.
Azt képzelni, hogy a kutya gondolkodása egyszerűen az emberi diskurzus lebutított formája, lealacsonyító a kutyára nézve. Számomra, kommunikációjuk lenyűgöző nagysága és változatossága dacára, éppen az teszi különösen becsessé a kutyákat, hogy nem használnak nyelvet. A hallgatásuk az egyik legvonzóbb vonásuk tud lenni. Ez nem némaság: csak a nyelvi zaj hiánya. A kutyával való együtt hallgatásban nincsen semmi kínos: sem abban, ha a szoba túloldaláról bámul minket, sem abban, ha álmosan egymás mellett heverünk. Ahol a nyelv véget ér, ott kapcsolódunk össze igazán.
A kutyáink ismernek bennünket - valószínűleg sokkal jobban, mint mi őket. Tökéletes hallgatózók és leselkedők: kihasználják, hogy beengedjük őket a magánéletünkbe, és kikémlelik minden mozdulatunkat. Tudják, mikor jövünk, mikor megyünk. Kiismerik a szokásainkat: hogy mennyi időt töltünk a fürdőszobában, és mennyit a tévé előtt. Tudják, kivel alszunk, mit eszünk, miből eszünk és kivel alszunk túl sokat. Úgy néznek bennünket, ahogyan egyetlen más állat sem.
Nehéz elképzelni, hogy ismerünk egy kutyát, de nem érintjük meg - és ő sem minket. Nincs ahhoz fogható öröm, mint ha egy kutya megbökdös az orrával.
Az az igazság, hogy ha a "gyere ide" már megy, a kutyának nem nagyon van szüksége több parancs megtanulására. Taníthatjuk őt tovább, de csak ha mindketten örömünket leljük benne. Amit leginkább meg kell tanulnia, az a mi jelentőségünk - ezt pedig születésétől fogva látja. Az a kutya, aki nem tud parancsra pacsit adni, ettől csak kutyább lesz.
Egy kutya sem szereti, ha olyan a szaga, mint egy fürdőkádnak.
Egy kutya elnevezése a személyiségként - és ezzel antropomorfizálható lényként - való azonosítás kezdete. De muszáj neki nevet adni. Ezzel fejezzük ki, hogy szeretnénk megérteni a kutya természetét; ha nem nevezzük el a kutyát, az olyan, mintha nem is érdekelne bennünket. Mindig elszomorít, ha egy kutyát Kutyának hívnak: ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gazdája nem ismeri el az élete részeként. A Kutya nevű kutyának nincs saját neve: ő csak egy alfaj. Nem kezelik egyéniségként. Amikor nevet adunk a kutyának, azzal elindítjuk a személyiséggé válás útján.
Az eb, az kutya, de a puli többet számít, mint némelyik minden lében kanál ember.
Csak mert tudsz egy lovon lovagolni, még nem jelenti azt, hogy bármelyiket megülheted.
A lónak mindig ismernie kell a lovasát. Ha még soha nem ültél lovon korábban, a lovad érezni fogja ezt. Emberi módon kell közeledned hozzá, vagy különben soha nem fogja azt tenni, amit szeretnél. Ha pedig ő nem akarja, semmivel se tudod majd rávenni.
A ló dolga, hogy bizalmat sugározzon az ember felé. Azt gondolom, azok az emberek, akikben már eleve van egy kis bizalom, érzik a lovakkal való különleges kapcsolatunkat, mert a ló megbízik az emberben: hagyja, hogy a hátára üljön, és meglovagolja. Az a szerepe, hogy az ember haladjon vele és bízzon benne.
Facebook
Pinterest