Szorongás
A félelem jó és szükséges dolog a túléléshez, a szorongás viszont nem más, mint a félelem megszorozva a fantáziával. Pusztító, mert van egy megfoghatatlan eleme, és ez a képzelet. A szorongás a jövőben játszódik, a félelem beleránt a jelenbe.
A szorongás öntudatra ébresztett. Úgy éreztem, mintha korábban naiv együgyűséggel szemléltem volna a világot. Természetes elégedettségemben csak a felszínét láttam, míg most megnyíltak előttem félelmetes mélységei, egyszerre szédültem bele a tágasságába, és nyomasztott a szűkössége.
Jól vagyok kifelé, de idebenn meg szorongok,
A tükörben reggel egy idegennek mosolygok.
Fondorlatosnál fondorlatosabb dolgokat talál ki az ember csak azért, hogy megfossza magát attól, hogy bármelyik pillanatban boldog lehessen.
Amikor leterít a depresszió vagy a szorongás - nem bírsz kilépni a házból, felkelni a szófáról, nem bírsz másra gondolni, mint a depresszióra -, az elviselhetetlenül nehéz tud lenni. A rossz napok egy skálán helyezkednek el. Nem mind egyformán rossz, és az igazán rosszak később hasznodra válnak, bár átélni nehéz őket. Beteszed őket a rossz napok bankjába.
Az életünk negatív, pozitív vagy semleges élmények sora. Ha túl sok mínuszom van, egyszerre csak elkezdem elvárni, valahogy belém idegződik, hogy a következő is biztosan negatív élmény lesz. Persze, ez nem így van, mert minden pillanat más pillanat, de az organizmus mégis elkezdi elvárni, hogy ami megtörtént, az újra jön.
Agyunk révén rendelkezünk azzal a képességgel, hogy tanuljunk a hibáinkból, és tervszerűen készüljünk a jövőre - valamint azzal is, hogy mindig a problémáinkon rágódjunk.
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
A világról alkotott gondolatainknak köszönhetően emelkedtünk ki az állatvilágból, ám ennek ára van. Olyan dolgok miatt is tönkretehetjük magunkat a folyamatos aggodalmaskodással, amelyek már megtörténtek, nem történtek meg, és nem is történnek meg soha. Úgy tűnik, hogy a tudatos jelenlét még feljebb emel minket. Lehetnek gondolataink, de nem kell, hogy uralkodjanak felettünk.
Egyáltalán mi nyugtalaníthat embereket, ha nem kell minden pillanatban védelmezniük az életüket és állandóan azért harcolniuk, hogy akár csak egy nappal is meghosszabbíthassák?
A megmagyarázhatatlan eredetű feszültséget szorongásnak nevezzük. Bármi, aminek oka van, az csak feszültség, semmi több. Az egzisztenciális félelem nem szorongás, hanem feszültség, mert ha az egzisztenciális gondjaim rendeződnek, akkor elmúlik. Nem szorongás, csak feszkó. Tehát a depressziónál és a pánikbetegségnél soha nem találunk okot, a depresszív reakciónál és a pániknál viszont mindig van ok.
A világméretű szorongás (...) az egész föld kerekén markában tartja az embereket.
A szorongás olyan, mint a kutya. Addig megy, szimatol, ás, amíg nem talál magának egy csontot. Hiába nincs rajta hús, hiába nem lakhat jól vele, talán még el se tudja rágni. Mégis vicsorog, ha bárki el akarja venni tőle. Ölni tudna érte. Pedig igazából aligha pont egy üres, meszes, kiszáradt csont utáni vágy késztette kutatásra.
A képzeletnek hála, a világon bármilyen dologtól beindulhat az emberben a szorongás. Persze rendesen meg is szabadulhat tőle úgy, hogy szembenéz vele vagy beszél róla valakinek.