Politika
Annyi az egész, hogy hallgasd el, amit tudsz, és beszélj arról, amit nem tudsz; hogy értsd, amit nem értesz, és ne halld, amit értesz; bírj mindig többet, mint amennyi erődből telik; tudd, hogy a nagy titok abban áll, hogy nincs titok; zárkózz be nagy komolyan és hegyezd a tollad, add üres fejjel a mélyet; jól-rosszul játszd meg a személyiséget; küldj szét kémeket, és jutalmazz árulókat; törj fel pecsétet, sikkassz el levelet; silány eszközeidet szentesítse céljaid nagyszerűsége: ez a politika, akasszanak fel, ha nem így van! (...) Politika, intrika, egykutya: édestestvérek, csinálja, aki akarja.
A politika nem ismer abszolút számokat, a politika relatív számokkal dolgozik.
Intézményesítettük a képmutatást. A politikusok tovább gerjesztik az éghajlattal kapcsolatos félelmeket, és megígérik majd, hogy tizenöt-negyven év múlva, amikor ők már régen nincsenek hivatalban, csökkenni fog a CO2 mennyisége. (...) És még ennél is biztosabb, hogy a politikusok az emberiség legnagyobb ellenségének állítják majd be a CO2-t, miközben egymás után nyitják meg az új repülőtereket.
Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások - például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.
Érhet-e pártot nagyobb baj annál, mint hogy aggastyánok képviselik, amikor már az eszményeit is kivénhedtséggel vádolják?
Abban, amihez a politikának köze van, minden lehetséges. A háborúban az ember megbocsáthat az ellenségének, aki kevéssel azelőtt még az életére tört, és megoszthatja vele a kenyerét, de a politikai harcban az ember gyűlöli az ellenfelét, s egyetlen szó miatt apák és fiúk is egymás gyilkosaivá lehetnek.
Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges ítélet alá ereszteni fél, s aki ettől fél, annak cselekedetei igazságtalanok.
A médiában és a politikában is sokan érdekeltek abban, hogy meglegyen a háború "érzete": hogy a gazdasági válság világvégének, a menekültek érkezése kontinensek civilizációs harcának, a terrorizmus pedig mindennapos, mindenkire leselkedő halálos fenyegetésnek tűnjön. Erre pedig pénzt is áldoznak. Mégis, manapság - legalábbis a világ nyugati felén - nem beszélhetünk klasszikus, felülről jövő, intézményes agymosásról. Az emberek a saját agyukat mossák át az álhírekkel - és ehhez a bulvár- és álhírmédia, illetve a populista politikusok csak a szappant adják. A közösségi média pedig a lavór - ami más formában korábban is létezett.
A jól működő demokratikus rendszereknek (...) az az előnye is, hogy a hatalommal szembeni bizalmatlanságot intézményesen kifejező és artikuláló szervezetek (szabad sajtó, civil szervezetek, kormányzati ellenőrző szervek, adott esetben a bíróságok) folyamatos felügyelet alatt tartják a döntéshozókat, és ezzel nagyban megnehezítik, hogy a tényleges, rendszerszintű összeesküvések érvényre jussanak. A tapasztalat ráadásul az, hogy minél nagyobb volumenű egy összeesküvés, annál nagyobb az esélye a lebukásnak.
A kampányok idején elharapózó álhírek nem kell hogy meglepjenek bennünket: a választási kampány ugyanis feszültségekkel és konfliktusokkal teli időszak, amikor megnövekszik az információéhség és az információs ambivalencia is, továbbá az aggodalom amiatt, hogy a választás után valakik illetéktelen irányítást szereznek majd az életünk felett. Ezek önmagukban is elegendők lennének az összeesküvés-elméletek és álhírek terjedéséhez. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kampánystábok néha tudatosan is terjesztik a dezinformációt.
Az összeesküvés-elméletek politikába való beáramlása (...) természetes, rendszerszintű folyamat is: a politika elbulvárosodásának, a popkultúra felé való közeledésének következménye, ami a modern kor populizmusának egyik jellegzetes vonása.
Az összeesküvés-elméletek (...) népszerűek, hatásosak és frappánsak. Azokat is meg tudják szólítani, akiket egyáltalán nem érdekel a politika.
Azok az emberek, akiknek vannak magasrendű ideális képeik, sokszor a politikai hatalom számára kényelmetlen emberek. Önálló véleményük van.
Facebook
Pinterest