Író
Az "író" nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja - akár egy éhes kutya a csontot - , hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat.
Van az írásnak egy megtanulható része - ez szinte biztos. De az is biztos, hogy tehetség nélkül senkiből nem lehet egyetlen iskolában sem írót faragni. De ha van tehetség és van szorgalom, akkor lehet tanácsokkal, véleményekkel egyengetni egy ifjú író útját.
Az embernek törődnie kell a saját boldogságával az íráson kívül, épp azért, hogy legyen ereje elviselni azt, amit az írásban végig kell csinálni.
Emberi ösztöneink azt feltételeztetik velünk, hogy a legtöbb dolog egyáltalán nem érdekes. A tévé távirányítójával váltogatjuk a tévécsatornákat, tíz adásba is belenézünk, míg az egyik mellett döntünk. A könyvesboltban húsz regénybe is beleolvasunk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, amit akarunk. Megszűrjük, rangsoroljuk, megítéljük a lehetőségeket. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, hisz rettentő sok választási lehetőség van. De ha az ember író akar lenni, nap mint nap meg kell küzdenie ezzel az érdektelenség-sugalló ösztönnel. A sampon nem tűnik érdekesnek? A fenébe is, muszáj annak lennie, és ha nem az, akkor is azt kell hinnem, hogyha elindulok ezen a nyomon, valami érdekesre bukkanok.
Az író más szerzők könyveiből merít, míg a normális emberek dézsából, levesestálból, nyári vasárnapi ebéden uborkasalátából, téli esteken forralt boros fazékból.
A legfontosabb írói feladat, hogy az ember mértékletesen igyon, pontosabban tudományosan. Olyan ez, mint a magfúziónál a kritikus tömeg. Az alkohol a pszichikai szférában ugyanúgy hasadóanyagnak tekinthető, mint az atommáglyában a 235-ös tömegszámú uránium. Ha az ember mértékletesen iszik, jó kedéllyel, vaskos humorral kivédi a pálya szörnyűséges ártalmait, de ha délelőtt is iszik és délután is, akkor bekövetkezhet a robbanás.
Az írónak az a legnagyobb élménye, ha önmagára talál. Megtalálja a helyét. A hangját. Akkor tudja teljesíteni azt, amire született.
Az írásnak, az írástudóknak nagy felelőssége van, társadalmi felelőssége: minden, amivel az ember találkozik, a költészet témája. Márpedig életünk nagyobb részét a társadalmi, politikai gondok teszik ki, és ha valaki ezek kifejezéséről lemond és csak öntörvényű szóművészetnek gondolja a költészetet, az nagyon téved és nagyon megcsonkítja a saját életét és a saját művészetét is.
Az író pályája kezdetén, bármire határozza is el magát, nem tudhatja, hol, miből és kivel fog élni, és meddig tartanak ki mellette tulajdon művészi és erkölcsi erényei.
Az írói lét egyfajta parazitalét; jár az író a világban, és amit csak összeszed véletlenül vagy készakarva a környezetéből, azt mind esztétizálja, tehát belefoglalja a műveibe.
A komédiaírók gyakran sokkal messzebbre látnak, mint a tragédiaköltők, vagy akik annak hiszik magukat.
Facebook
Pinterest