Író
A költő lovon vágtáz, a prózaíró gyalogkatona. A lóról másodperccel halálba zuhanhatsz, a gyalogkatonával ellentétben, aki - bár hosszabb az út elérni a másik hadi táborhelyig - taposóaknák között jár.
Sokan úgy gondolják, hogy ha az író szenved, akkor jobban megy neki az írás. Ez baromság. A szenvedés is olyan, mint bármi más. Ha túl sok jut belőle az embernek, tönkreteszi. A szenvedéstől való megszabadulás teremti a nagy írókat, mert az olyan jó, hogy attól az olvasó is jól fogja magát érezni.
Az írás, amire nem kért fel senki, nem hatalmazott fel senki, magánügy és magányos ügy. Az embernek magányosan és egyedül kell megszenvednie és szembesülnie kétségbeeséseivel. Ha az ember az íróasztalt és a fehér papírt választja, szinte Robinsonná válik. Úgy gondolom, hogy az írás, az alkotás nem más, mint egyfajta robinsoni "játék".
Egy író sem tud ellenállni a jó sztorinak. Ahogy a politikus az olyan ígéreteknek, amiket nem tarthat meg.
Az írókban él az igény, hogy kimondjanak dolgokat, és ez az idiotikus foglalatosság arra ösztökéli őket, hogy úgy emeljék fel a szavukat, hogy közben nem lehetnek biztosak benne, hogy bárki is hallgat rájuk. Ennek ellenére mi felszólalunk. Ehhez az íróknak joguk van - a társadalom pedig eldönti, hogy meg akar-e hallani bennünket.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától - jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (...) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
Egy írónak kevés dolog tesz rosszabbat, mint állandóan írók között lenni.
Az a baj, hogy a rossz írók tele vannak önbizalommal, míg a jó írók tele vannak kétségekkel.
Emberi sorsok nem csak ott vannak, ahol születtünk: egy író mindenkivel kell, hogy tudjon azonosulni.