Hasonlat
A szerelem olyan, mint a futótűz, amelyet se nem akar, se nem tud senki eloltani.
A reklám olyan, mint a madarász csalogató füttyögetése. Addig dicsérgeti a gyönyört - amelyhez úgy juthatunk, ha vásárolunk, mint a boldog idióták -, amíg végül elveszi tőle a kedvünket. A közönség gürcöl, nem győz takarékoskodni, hogy kijöjjön a hónap végéig, retteg az elbocsátásoktól, a munkanélküliségtől, az AIDS-től, a drogtól, napról napra világosabban látja, hogy soha nem fog tudni úgy élni, mint azok ott a reklámfilmeken. És ez idővel elkeseríti. Azután megérti, hogy a reklám, amelynek feladata az volna, hogy eladjon, valójában őt vásárolja meg. A reklámipar felpiszkálja a vágyait, palira veszi őt, győzködi, hogy szüksége van különféle tárgyakra, és végül rossz lelkiismeretet kelt benne.
A szerelem olyan, mintha valaki szándékosan a hüvelykujjára csapná az ajtót. Fáj, belilul és borogatni kell. De intenzív érzés, erős élmény, megmarad az emberben, van mivel foglalkozni. Nem a sivár hétköznapok, amikor csak úgy telik az idő, és nincs mire várni.
Amikor másfél óráig készülődsz, és remegve felveszed a magas sarkút, és a legszebb ruhádat, majd valaki azt mondja, hogy nagy a hasad benne, vagy a korodhoz képest egész jól nézel ki, az olyan, mintha gyomorszájon vágnának.
A tudományt nem újonnan teremti meg minden új nemzedék, a tudomány olyan, mint a folyton égő fáklya, amely nemzedékről nemzedékre száll. Világos, mi a kötelességünk azokkal szemben, akik átveszik tőlünk, s továbbviszik ezt a fáklyát: segítenünk kell őket, de ne diktáljunk nekik, mert a dogmatizmus ártalmas, gátolja a tudomány fejlődését és még inkább a tudósok nevelését.
Aki igazából eljegyzi magát a tudománnyal, az ugyanúgy álmodik, mint a költő. Ilyen vonatkozásban nincs különbség a tudós és a művész között.
A könnycseppek olyanok, akár egy-egy titkos levél, amelyben az ember felfedi valós érzelmeit.
A szerelem olyan mint egy növény, sok gondoskodást igényel, és akkor növekszik szépen, ha öntözik.
Ellaposodott a kapcsolatunk, ahogy egy túl sokáig rágott rágógumi is elveszti az ízét...
Nincs mód kitérni a változás elől. Az állandóság gondosan felépített álma csak annyit ér, mint a homokvár a tengerparton. Még a dagályig sem tart ki: szétmállasztja a nap, és reggelre jóformán nyoma sem marad.
Facebook
Pinterest