Emigrálás
Az anyaföldből való kimetszés, az idegenben-lét, az emigráció = kasztráció. Az idegenbe szakadt magyar = kísértet-magyar, aki magyarságát nem tiszta jelenlétként, hanem fantomfájdalomként, vagyis honvágyként tudja megélni, miközben a bensőségesség, a meghittség és az intimitás csak virtuális formában adódik számára. Az emigrációs trauma Skype vagy Viber segítségével történő orvoslása a Réti-festmény melankóliáját termeli újra digitális keretek között, csak itt már két virtualitás néz szembe egymással, mert a haza fogságában élők ugyancsak kísértetté válnak, hiszen az organikus jelenlét immár egyik fél számára sem hozzáférhető.
Ha új életet akarsz kezdeni, a régit be kell fejezned. Meg kell halnod, fel kell támadnod. Gügyögve kell megtanulnod az új nyelvet s az új szavakkal az új hasonlatokat; új verssorokat kell tudnod, ha idézni akarsz. Meg kell tanulnod, hogy a patikának más szaga van. Más az udvarias szó, mások a tabuk. Mást kell kiáltanod, ha valaki a lábadra lép. Ha éhes vagy, más ételekről álmodsz. Ha pénzt keresel, új számok mondják az értékét.
Viszünk magunkkal magunkban eleget: szeretetet és gyűlöletet, emlékeket, élőket és halottakat, barátokat, ellenséget, régi és új életet, feleségeket, asztmát, allergiát - csak remélni tudjuk, hogy infarktust, rákot nem -, közös történeteket ezer szereplővel, megnézett filmeket és elolvasott könyveket, meg persze a magyar nyelvet, ezen gondolkodunk, beszélünk, sértődünk és nevetünk.
A hazaváltás lecsupaszítja az életet: a szülőváros nosztalgiává, a barátok többsége emlékké válik; a családot szétszakítja és összetolja, van, amit élesít, rengeteg mindent elmos és elmosódottá tesz, elválasztja a fontost a fontatlantól; ami a bőröndbe, kamionba belefér, az jön, minden más marad, örökké. (...) Ami marad, az könnyűvé tesz, a súlyok leszakadnak, a tárgyak új életet kezdenek barátoknál, ismerősöknél. Emberektől is megválunk, aki marad, marad; ez is súly volt - haver, kapcsolat, indulat, fecsegés, pletyka, utálat: ezer kiló felesleg.
A polgárnak egy olyan helyen, ahol méltósága nem alapja a társadalmi közérzetnek, sőt sorvadóban vannak biztonságos léte feltételei, nap mint nap számolnia kell a távozás gondolatával. Az írónak pedig, mintsem elnémulna, adott esetben távoznia illik már csak tiltakozásból is.
Annyira abszurd dolog, ha az embernek el kell mennie onnan, ahol van, ahol bele van gyökerezve mindenbe. Aztán meg hiába tér haza valaki öt vagy tíz év múlva, már nem ugyanaz az ember jön vissza.
Még egy egyszerű gazdasági menekültnek vagy külföldi megélhetést kereső magyar szakmunkásnak is bátorság kell ahhoz, hogy maga mögött hagyja a biztonságot jelentő környezetet, amikor átlép az országhatáron.
csinálni külföldből
portable haza
és menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én nem látni új látóhatár
én menni külföld
talpalni csikorgó havon
élet nercbundákban jönni
vágni engem nyakon
Az emigráció kategóriái: aki a hazájából emigrál idegenbe. Aki a hazájában marad, és ott emigrál, belső idegességben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál az emigrációból, a magányba.
Az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban.
Minden magyarnak meg kell tanulnia, hogy nem hagyhatja el a hazáját következmények nélkül. Ha megteszi, ha elmegy, akkor mintha a családját, a fivéreit és nővéreit hagyná el.
Ha az ember külföldre kerül, akkor tagadhatatlanul elveszíti a biztos pontokat az életében, amelyekhez ez idáig mérte magát; az embereket és a környezetet, amire támaszkodott, elveszíti a biztonságot adó komfortzónát, a burkot, amely előtte védelmezőén körülvette... elveszíti önmagát, hogy aztán idővel apró legókockánként lassan újjáépülhessen. Nehéz folyamat és nincs külső segítség, ebben csak magunkra számíthatunk.
Ha az ember külföldre költözik, utána már sosem lesz ugyanaz. Idegen vagy külföldön is (migráns), egy különleges, messziről jött lény, és a lelked mélyén idegenné válsz otthon is, mert más szemmel nézed már a dolgokat, mert kinyílt a világ előtted.