Emberi élet
Az emberi élet egymilliárd sejtecske szeszélyes összjátéka, amiről azt hiszed, hogy te vagy.
Az emberi életnek nincsenek titkai. Nem megoldásra váró probléma, hanem megtapasztalásra váró realitás.
Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene.
A rendes emberi életben az időnek nagyon színes és változatos jelentősége van. Az ember felébred reggel és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fűződnek egymásba a történések gyöngyszemei s még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt.
Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat.
Az emberi élet folyamatos önazonosság-keresés és önvizsgálat.
Az emberi élet nagyon bonyolult, olyannyira, hogy az egyén sorsa ahhoz képest egy légyköpés.
Az emberi élet visszafordíthatatlan fejlesztéseken nyugszik. Az élettere kiterjesztésével párhuzamosan eddig is sokféle életet áldozott fel. Kiirtotta az erdőket, lecsapolta a tavakat, gátakat épített és kiaknázott minden erőforrást. Megszámlálhatatlanul sok élőlény halt ki azért, mert az ember tönkretette az élőhelyét. Ha feláldozhatja a saját bolygója élővilágát, miért ne tehetné meg a világegyetemmel is?
Az emberi élet egyik legnagyobb terhe az, hogy nem lehet nem megtörténtté tenni azt, ami már megtörtént. A rajzfilmek azonban szüntelenül a feje tetejére állítják a valóságnak ezt a vastörvényét. Újra és újra legyőzik a kauzalitást és a determinizmust azzal, hogy ide-oda forgatják az ok és okozat közötti kapcsolatot. És ezzel legyőzik a végső visszafordíthatatlanságot is: a halált.
Az emberi életek fonalai sohasem szakadnak el teljesen, hanem összefonódnak, egymásba akadnak, és végül valamiféle protoplazmává olvadnak össze, mely szabad szemmel láthatatlan, valamiféle eleven lánnyá, mely mozog, hajlik, valami amőbaszerű ősállattá, mely körülöttünk tekereg, kacskaringózik, alakját változtatja, szétömlik, míg teljesen körbe nem fog és be nem szippant bennünket.
Nemcsak a születés és a halál okoz szenvedést, de a légellenállás, a gravitáció, a munka, az ölelés is, mert ott a szenvedés a dezoxiribonukleinsavunkban, félrecsúszott nyakkendőinkben, a mozdulataink között, a tányérunkon; ez a zenében a szubdomináns, a fizikában az entrópia, a szerelemben a féltékenység, a gyermeknevelésben az aggodalom. Az emberi életút passiónak is nevezhető.
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.
Az emberi élet olyan, mint egy szálló űrrakéta a világegyetemben. Magad vagy a rakéta csúcsán az űrhajóst szállító kabin. De a kabinban - benned - az idő úgy telik, ahogyan te érzed. Ahogy akarod. Ha igazán figyelsz, szinte egy helyben áll. Van idő megcsinálni a dolgokat. Minden, amire adunk magunknak időt, megvalósul. Bennünk.
Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van.
Facebook
Pinterest