Steve Biddulph

A legnagyobb boldogságot az okozza (...), ha kilépünk az énközpontúságból, és megtanuljuk, hogy törődjünk mással is, vagyis a nagybetűs Élettel, nem csak a saját kis életünkkel.

Létezik egy olyan hely, ahol a legmélyebb szükségleteink - amiket igazán szeretünk csinálni - találkoznak annak a világnak a szükségleteivel, amelyben élünk. Ha ezt a helyet megtaláljuk, az a színtiszta boldogság.

A hirdetések célja, hogy megtámadják a mentális egészségedet: hogy szorongást ébresszenek benned és elégedetlenné tegyenek.

Az anyaság magában hordoz egyfajta természetes bánatot is: a gyerekeid kirepülnek a nagyvilágba. De minél jobban neveled őket, annál tovább juthatnak. És a távolság ellenére is, a szeretetben nevelt gyerekek egyre közelebb és közelebb kerülnek az anyjukhoz. A te helyed ott van a szívükben, ezért mindig olyan lesz, mintha ott lennél mellettük.

A csecsemők csecsemők. Az, hogy fiúk vagy lányok-e, számukra egyre megy, és nekünk sem kell, hogy ez problémát jelentsen. A csecsemők szeretik, ha dajkálják őket, ha játszanak velük, ha csiklandozzák őket, és szeretnek gügyögni is; fel akarják fedezni a világot, és azt akarják, hogy dobálják őket.

A kamaszok valami jobb és színvonalasabb helyre szeretnének átruccanni, de ilyen hely sehol nincs a láthatáron.

A legrosszab, amit a serdülőkkel megtehetünk, az, hogy magukra hagyjuk őket. Ezért van szükségünk gyermekünknek ebben a korszakában azokra a tényleg nagyszerű tanárokra, edzőkre, cserkészvezetőkre, ifjúsági munkásokra és sok más szervezet felnőtt tagjaira. Sok ilyen személy kell; legyen minden gyerek számára egy, aki különleges - és ez nagy kihívás!

A fiúk saját félelmük eltitkolására viselkednek olyan keményen. Ha nyilvánvaló, hogy ki a főnök, azonnal lehiggadnak.

Az apák szemszögéből manapság a következőképpen festenek a dolgok - nekünk egyszerűen meg kell küzdenünk azért a jogért, hogy apák lehessünk. A világ mintha nem akarná, hogy szülők legyünk. Inkább szeretné, ha későig az irodában dolgoznánk. Valaki más fogja tehát gyermekünket megtanítani arra, hogyan rúgjon a labdába, hogyan zongorázzon, és miként bízzon meg magában. Elég, ha jóravaló férfiakhoz illően mi fizetjük ki a számlákat.

Bármi történik is a házasságban, ne a gyermekünktől váljunk el!

Az, amit a fiúk a "verekedős játékok" alkalmával elsajátítanak, minden hímnemű számára lényeges lecke: miként lehet mókázni, zajongani, még akár bedühödni is, és ugyanakkor tudni, hogy mikor kell megállni. A férfiak számára, aki együtt élnek a tesztoszteronnal, mindez létfontosságú. Ha férfitestben élsz, meg kell tanulnod, hogyan irányítsd azt.

A házasságban a túléléshez néha szükséges, hogy a partnerek odaálljanak egymás elé, és mindketten torkuk szakadtából üvöltsenek. Ezt hívjuk az "igazság pillanatának". Ez az a pillanat, amikor a párok szabad folyást engednek az addig felgyülemlő nézeteltéréseknek, és ezzel nyugvópontra jutnak a dolgok.

Az igazi férfi az, aki uralkodik magán és a viselkedésén. Ezt pedig, legalábbis részben, akkor tanulja meg, amikor papájával (...) a nappali padlóján birkózik.

Rendjén való, ha naponta egyszer vagy kétszer nem bizonyulunk népszerűnek gyermekeink körében! Ha sok időt töltünk velük, és azt jól ki is használjuk, ha messzemenően gondoskodunk róluk, és mindenben részt veszünk velük kapcsolatban, akkor a jóakarat úgy halmozódik, mint pénz a bankban.

Kamaszkorban gyakran annyira éhezünk a szerelemre, hogy azt, aki valószínű jelöltként szerepel a szemünkben, képzeletünk élénk színeivel megszépítjük. Legalább annyira "vagyunk szerelmesek a szerelembe", mint az adott személybe. Idővel aztán áttetszik a valóságos személyiség, és a fantázia elhalványul. Ami végül is jó - mivel a valóságos személyek sokkal érdekesebbek, mint a képzelet szülöttei. Vagy az is lehet, hogy rosszul sül el a dolog - de legalább rájöttünk!