Stephen King

Ami förtelmes, az tapad, láthatatlan gumikezek tartják fogva az ember körül. Bárhová bújsz, megy utánad.

A vezeklés hatalmas dolog; ez az a zár, amivel bezárhatod a múltra nyíló ajtót.

A vakon született gyereknek fogalma sincs a fogyatékosságáról, amíg valaki fel nem világosítja, és még akkor is legfeljebb elméletileg gyanítja, mit is jelent a vakság; ezt igazán csak az érti meg, aki korábban látott.

Az emlékek olyanok, mint a porba húzott vonal. Minél tovább megyünk visszafelé, a vonal annál jobban elmaszatolódik, annál nehezebb meglátni, merre vezet. Végül nem marad más, csak a sima homok, és a semmi fekete lyuka, ahonnan az ember kijött.

A halottak árvák. Nincs más társaságuk, csak a csönd, olyan, mint a lepkeszárny.

A haláltól is megcsömörlik az ember.

Ahogy a nagy rock and roll-költő mondta: én a szívemet adtam neked, hogy kitörölhesd a seggedet.

Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.

Az otthonod ott van, ahol valaki szeretné, ha tovább maradnál.

Semmi bizonyíték nincs arra, mi vár ránk a halál után: semmivel nem támasztja alá a tudomány, csak a puszta ígéret van, és a szükségletünk, hogy higgyünk abban, mindennek van értelme.

A vallás a gyors pénzt leakasztó biztosítási csalások teológiai megfelelője: évről évre befizetjük a biztosítási díjat, aztán amikor szükségünk lenne a segítségre, amiért - elnézést a szójátékért - amiért annyi hittel fizettük a díjat, akkor kiderül, hogy a társaság, amelyik elvette a pénzünket, nem is létezik.

Rejtély, honnan jövünk, és rejtély, hová tartunk. Talán létezik valami, de lefogadom, hogy az nem az az Isten, akiről bármelyik egyház tanítása szól.

Az emberek mindig keresik az okát az életükben történő rossz dolgoknak. Néha azonban nincs oka.

A félelemre hajlamos emberek a saját poklukban élnek.