Robert Lawson

Addig jó, amíg tudunk sírni, amíg a zokogás rázza a testünket-lelkünket, mert ha mindez elmúlik, a könnyek helyét átveszi a sivár magány és a mindent kitöltő szenvedés.

Egy férfi csak akkor lehet igazán erős, ha képes teljes szívéből szeretni egy nőt.

A számtalan "mi lenne, ha..." kérdés az önkínzó gondolatok, s lélekrabló érzelmek szüntelen, idegtépő hemzsegése.

Egész életünket úgy éljük le, hogy próbálunk alkotni valami maradandót, valamit, aminek értelme és célja van, de ehelyett leginkább falakat emelünk. S amikor ráébredünk, hogy hidakat kellett volna inkább létrehoznunk, akkor már túl késő.

Nincs az a szike, csontfűrész és más daraboló eszköz, mely a lélek sötét mélyébe engedne bepillantást. Oda csak egy másik lélek szerető figyelme tud behatolni.

Az ember egy pont után eljut oda, hogy a szenvedés és kín a lételemévé válik, olyanná, mint a sűrű levegő, ami maró atmoszférájával lassan a szakadék szélére kergeti azt, akit rabul ejt.

Van az úgy, hogy egy pillantásban, egy mosolyban benne van az ember egész lelke, múltja, jelene és jövője, minden fájdalma és reménye.

Meg kell tanulni vállalni a feladatot, szembenézni a veszedelmekkel és megtalálni azt az apró bölcsességet, azt az okot, amiért ez az egész történt velünk. Hiszem, hogy ez a boldogság útja.

Minden nehézségből képesek vagyunk talpra állni, minden kihívás erősíthet bennünket, bölcsebbek, érettebbek lehetünk.

A félelem megfojtja azt a reményt és hitet, mely valójában képes volna elűzni a félelmet.

Ahogy az ember öregszik, úgy ébred rá, milyen gyorsan rohan az idő, s csak arra érdemes időt szánni, ami a lelkünket felüdíti, mások életét könnyebbé teszi.

Meg kell találni minden nap egy apró pillanatot, ami a miénk, s azé, akivel megosztjuk.

A boldogság egyetlen pillanat, egy érintés, egy szó, egy mosoly, egy szempillantás. A boldogságot nem megtalálni kell, hanem felismerni, hogy képesek vagyunk boldogok lenni, bármilyen nehézségek közt is vezet az utunk.

Az embereknek általában könnyebb az előítéletük biztonságából szemlélni a világot és az embereket, mint kísérletet tenni arra, hogy a dolgok valódi arcát lássák.

Az érzelmeink olykor az egekig emelnek, máskor a földbe döngölnek.