Popper Péter

Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a "lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk bele.

Hagyjuk hatni magunkra a naplementét, egy hegyet, egy fát, virágot, állatot. Ha zenét hallgatunk, átmenetileg felejtsük el a zeneszerzőt, a karmestert, az egyes hangszerek szólamait - adjuk át magunkat csak a hangzásnak.

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú, s felső ágai nehezek, erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége.

Az önmagával vívódó, elégedetlen, helyzeteivel küszködő ember lehet pszichésen egészséges, sőt! - belső küzdelmei éppen az egészségéből, problémabelátásából, a változás és a változtatás igényéből fakadnak.

A tényekkel az a baj, hogy túl sok van belőlük. Mindenre lehet példát, majd ellenpéldát mondani.

Csak a tudás átadható, tanítható, de a bölcsesség nem. A bölcsességre rá kell találni, lehet élni általa, de kimondani, közölni nem lehet.

Figyelj a kis cselekedetekre, akár jók, akár rosszak. A csepegő víz is megtelíti végül a nagy edényt.

Maradj a jelen pillanat egyszerűségében. Fel kell hagynod a haszontalan gondokkal, a múlton való rágódással, a jövő elé sietéssel. Vagyis szabadulj meg a "már nincs" és a "még nincs" irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a "most"-ban.

Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.

Hová figyelsz? Merre tartasz? Mi fontos neked? Miért nem tudod elengedni mindazt, ami silány az életedben?