Pilinszky János

A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bűn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék.

A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Ők egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.

Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról". A hiúság, az önzés, az érdek nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen.

Kiknek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten - rejtezkedve, mégis közelien, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással.

Az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, s viszontszeretetre vár, méghozzá azonnali viszonzásra. Az igazi szeretet azonban hősies. Kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.

Számos előjele van annak, hogy rövidesen a szeretet lesz a művészet és az irodalom legfőbb tárgya és problémája, olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal, amilyen centrális hangsúllyal egyedül és utoljára az Evangélium foglalkozott vele.

Boldogtalan a pillanat, mikor fölfedezi az árva önmagát, s arra gondol, hogy másnak is fontos lehet e kéz, e görbeség, s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.

Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.

Takard le jól, mit elkövettél, és élj utána szabadon, akár egy sikeres merénylő.

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.

Milyen felemás érzések közt élünk, milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelmüen.