Pilinszky János

Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Ha két pillantás valóban találkozik: rendszerint döntő pillanat. Szinte kivédhetetlen, hogy szerelem vagy barátság szülessék belőle. Boldog karambol.

Jézus tettei és szavai ékesen bizonyítják, hogy a bűnt mindenkor el kell utasítanunk, viszont a bűnöst szeretnünk kell.

Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak téged.

A bűnben a legnagyobb rossz talán az, ha valamiféle jó, netán a szeretet és igazság nevében követjük el.

Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat.

A tengerbe vissza-visszatérő vizek "belehalnak" a tengerbe. Valójában azonban nem szűnnek meg - csupán hazatalálnak. E "paradoxon" talán legszebb és legmegvilágítóbb képe, hasonlata a halálnak.

A valódi cselekvés mindig minőségi, a mennyisége - ha nem is elhanyagolható - alárendelt szerepet játszik.

Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot... Kemény prés ez, mégis szorításából született meg minden igaz bölcsesség, ima, művészet.

Minden igaz művész legalább négy ember: egy lángész, egy ostoba fajankó, egy szent és egy szerencsétlen börtöntöltelék drámai megtestesítője.

Minden művészet: világmodell. Az "egészről" készült híradás.