Pilinszky János

Olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkűl. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.

Ahova estél, ott maradsz. A mindenségből ezt az egyet, ezt az egyetlen egy helyet, de ezt azután megszerezted.

Ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.

Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő". Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk.

A valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

Gyönyörű, olyan gyönyörű volt, és mégis olyan szomorú, mint egy hervadó őszi liget, mely csupa szín, és mégis csupa hervadás, csordultig színekkel és mégis színültig halállal tele.

Egy napló nem arra való, hogy nyomot hagyjunk a világban. Ellenkezőleg. A hajnal vagy az éjszaka csendjében épp ahhoz segíthet hozzá, hogy megszabaduljunk önmagunktól.

A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre.

Vajon csakugyan lezárult, ami egyszer elmúlt, megtörtént? (...) A múlt tényein valóban nem tudunk változtatni, egyedül emlékezetünk bolyonghatja be újra és újra idő és tér e végképp megmerevedett kontinensének zugait-tájait.

Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.

Csak a valódi dolgok válhatnak ismerőssé! S csak az ismerős dolgok kimeríthetetlenek!

Életet és halált lehetetlen nem egybelátni. Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.

Minden eredményünknél több, ha idegenként értékeljük önmagunkat és sajátunkként mások eredményét.