Nora Roberts

Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.

Mindennek nagyon sok oka van, és nehéz egyet kiválasztani. Ki tudja, hogy mit akarsz majd tenni, és mit kell majd tenned?

Hiszek a szerelemben. Mi másért vetettem volna bele magam olyan gyakran? Soha nem tartott sokáig, és ilyenkor a szívem megszakadt, vagy bezárult. De ez nem akadályozott meg abban, hogy legközelebb újra megnyissam. Aztán újra és újra.

Valahányszor szerelembe esik az ember, ugyanannyiszor ki is ábrándul.

Egy gyerek a terített asztal mellett is éhezhet.

Keskeny a mezsgye az önbizalom és az önteltség között.

Kihívás nélkül az élet puszta vegetálás. Embernek lenni annyit tesz, mint a képességeink határán élni.

Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.

Sokan csak vakon tapogatózunk egész életünkben egy cél után, végül oly sokat vélünk találni, hogy rá kell jönnünk, egyiket sem érjük el igazán.

Jó érzés lehet, ha olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól.

Amikor elbcsúzunk egy nőtől, megcsókoljuk, majd könnyedén búcsút intünk. Ha azonban elbúcsúzunk a nőtől, kihasad belőlünk egy darab.

A nőkkel az a bökkenő, hogy képesek közel férkőzni az emberhez pusztán azáltal, hogy levegőt vesznek.

Miért van az, hogy az emberek képtelenek csendben maradni, és állandóan hangokat kell hallaniuk? Lehetőleg a sajátjukat.