Németh László

Annak, aki igazi kritikai érzék nélkül folyton bírálni kénytelen, mindig oldalvást jár a pillantása, hogy mások mit mondanak.

Az emberekben nem csak a világosságot kell tisztelni, hanem a homályt is.

Az ember szolgálni jön a földre s nem uralkodni.

Az ember sohasem lehet elég vigyázó az indulattal.

Az Isten eleresztette a világot, mint fa a levelet.

A királyt az apostol elmozdíthatja, az apostolt csak az Isten.

Az emberek ráérnek, aztán csak unalomból is forgatják a piszkos nyelvüket, kivált, ha van, aki ráhagyja a szót.

Az emberek hibáznak, amikor a boldogságot célul tűzik ki. A boldogság mint cél, mint egy csalóka madár - igazán mint a Kék madár - mindig továbbröpül.

Érzékeink megcsalnak bennünket, a vízbe dugott botot az ép szem is megtörtnek látja. Az elmélkedés azonban csak akkor csal meg, ha hibás.

Egy kor filozófiájára semmi sem jellemzőbb, mint hogy a gondolkodásról hogy gondolkozik. Nemcsak: hogy gondolkozik; - hogy igyekszik idomítani.

Az igazi gazember (...) mindent a korrektség vértjében csinál.

A kinyilatkoztatás sem kerülheti meg a gyarló emberi észt, hisz emberszájon, emberi fogalmakon át kell neki is szólania.

Az öregségben ez a szép s szomorú: az ember túlságosan tisztán látja, mi az, ami igaz s mi az, ami nem.

A tudomány szelleme, mint az emberek félelme, sajnos, oszthatatlan. Nehéz, mint a bokrot egy helyen megnyesni... másutt sarjazni hagyni.

Akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs többé megállása, újra és újra hazudnia kell.