Németh László

Utasok agyunk... de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból - s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni.

Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudományágba, munkakörbe.

Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána.

Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt se tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elmébe, amit maga már nem jegyez meg.

Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.

Az ember akkor ismeri meg magát, ha mindenét elveszíti.

Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.

A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.

A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.

A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.

Minél nagyobb egy nyelvben az igék, főnevek aránya a törmelékszavakhoz viszonyítva, annál nagyobb reménye van a ragyogásra.

Az írás az halászat: az ember fejében ott van egy gondolat; hórukk, a nyelv hálójával neki kell feküdni s húzni. A nagy gondolat csak bizonyos fogásokkal húzható ki.

Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.

Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.

A mondat tulajdonképpen kérdőívkitöltés: alany, állítmány, tárgy, közvetlen vagy lazábban kapcsolt határozók.