Müller Péter

A szívben lakik a súgód. (...) Hogy valaki jó ember, vagy sem, megmondja. Aztán ezt nem ragozza tovább, hogy mennyire jó, de például, tudod, hogy bajban számíthatsz rá. A másikra nem. Hogy szeret-e valaki, vagy sem, a szíved megmondja. És azt is, ha már nem szeret. Te félreértheted, mert néha félre akarod érteni - de a szíved nem.

Ha éles szemmel figyeled a viszonylag tartós párkapcsolatokat, azt tapasztalod, hogy nem egyformán szeretik egymást. Az egyik jobban szeret. A másik kevésbé. De azért mégis megy vele. Az egyik mágnes rendszerint erősebben húz. Néha már ez is elég az összetartozáshoz. Sok minden tarthat össze két embert. Nem csak a szerelem. A közös sorsuk is.

A szavakkal az a baj, hogy mindenkinek mást jelentenek. Ha azt mondom: szerelem, egy egészen más film indul a lelkedben, mint az enyémben.

Nincs értelme a vitáknak. Mert csak a szavakon vitázunk és észre sem vesszük, hogy nem is értjük egymást. (...) Ahogy a fény sokféle színné törhet, úgy a szónak is ezerféle jelentése van.

Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.

A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét.

Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég. Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Az ember szívesen elteszi magának, amit kap. Az enyém! Pedig nem csak a tiéd. Örülhetsz, neki, boldog lehetsz tőle, arcod sugározhat, és vidáman ébredhetsz, de ha ezt az adományt nem osztod széjjel, garantáltan el fogod veszteni.

Lelkünk sha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen rohanás.

Ha gyakran nézel önmagadba, tudod, hogy a sokféle gondolatod és zavaros érzésed közül a legtöbb nem is a tiéd: idegen programok, alattomos eszmék, erőszakos reklámok, kordivatok, újsághírek, önvédelmi reflexek, önáltatások, vakhitek. Valamennyien egy beteg világ hipnózisában élünk. Amikor először van egy saját gondolatod, az olyan, mint a fölébredés. Az önismeret ott kezdődik, amikor fölismerem, hogy szüntelen hazugságban élek, és önáltatásaimat minden nap és minden órában igyekszem leleplezni.

Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.

Az emberi élet legnagyobb élményeit nem szabad csakis magáncélokra hasznosítani. Örömből, szeretetből, boldogságból, jókedvből másoknak is kell juttatni. Tovább kell adni a fényt, mert akkor tovább is tart.

Egy vödörben ugyanaz a víz lehet, mint a tengerben. Ami hiányzik belőle - az a végtelenség.

Aki igazán ad, nem tudja, hogy ad. Nincs igazán tudatában annak, mit tesz, mert amit ad, azt nem önmagából tépi ki.