Müller Péter

Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Ezzel egy idő óta komolyan számolni kell. Nem tudod, ki a gyereked, a barátod vagy az idegen, aki leül melléd a villamoson. Lehet, hogy angyal.

Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként -, onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, költő, muzsikus, vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves, vállalkozó, hajléktalan, sőt elvileg még politikus is (nincs átkozott szakma, csak méltatlan hozzáállás!) - szóval egy angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért.

Férfi és nő: a legnagyobb dráma. Minél férfiasabb a férfi és minél nőiesebb a nő, kapcsolatuk annál feszültebb, izzóbb és gyönyörűbb. De annál megoldhatatlanabb is. Sehol az egoitás nem olyan végzetes, mint a párkapcsolatban. Egymást akarjuk, de nem tudjuk a másikat igazán megkaparintani. Mert önmagunkat nem tudjuk föladni. Saját nemünk újra és újra rákattintja magányunkra a lakatot.

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.

A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik.

A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet.

Hétköznapi életünkben először vagyunk szerelmesek, s - jó esetben - csak utána szeretünk. A tűzből parázs lesz. De ez nem a hétköznapok útja. A józan, földi élet útja. Az öregedés útja. Hogy először lángolok érted, aztán parázzsá szelídülök - és végül kihűlök. Ahogy öregszünk, úgy válik a forróságunk meleggé, langyossá, majd végül hideggé.

Ne tartozz azok közé, akik semmiből sem tanulnak. Se szenvedésből, se sorscsapásból, sem tengernyi vérből, világháborúból, százszor megismételt kudarcból, tévedésből, sem a nyilvánvaló, sokszoros lelepleződésből. Ne légy mai ember!

Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy.

Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal - de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van - márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra.

A jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit.

Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az "együtt" még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs.