Móricz Zsigmond

Nincs az az állapot, hogy még jobbat, még szebbet ne tudjon magának elképzelni az ember. A vágyak és az igények a lehetőségekkel nőnek.

A magyar an, hogy szereti magát kikeseregni. Kesergés kell neki, nem a tett. Ha kedvére kisírhatja, kikáromkodhatja magát a magyar, akkor már akár el is engedi, hogy történjen valami.

Minél tovább hallgat az ember, annál nehezebben nyílik meg a szája.

A szegénység kitermeli a rosszaságot. A nyomor. Mert van tisztes szegénység is, amely sarkall, amely még nem látszik legyőzhetetlennek. Az ilyen szegények iparkodnak, ezek végeznek el minden munkát, ezek hozzák létre a nagy alkotásokat. De a nyomor az már semmit semmit sem csinál, csak árt. Pusztít, mint a szennyes árvíz.

Akinek gyereke van, nem vénülhet meg, annak gondoskodni és idegeskedni kell.

Az iskolából tilos elkésni. Első a fegyelem, a jó iskola, ez töri meg a gyerekeket legelőször, hogy aztán mint munkások pontosan bírjanak megjelenni a munkahelyeken.

Az ész, az egyformán lehet az isten adománya s az ördög ajándéka. Az a kérdés, mi lakik a szívben, s nem az, hogy mi az agyban. Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.

Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van... A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd, a sok keserűség: mert hisz az asszony nem azért vitatkozik, hogy meggyőzessék, vagy mást meggyőzzön, csak hogy győzzön... Érzés az asszonynál minden ellentmondás... És azért van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A férj pedig könnyen téved: de a szív soha.

Sok vadállat van a világon, de a legkegyetlenebb vadállat mégiscsak az ember.

Valamit kell csinálni evvel az egész világgal, (...) hogy mindegy legyen, akárhonnan, bármiféle állapotbul kerül össze egy férfi meg egy nő: ha egymásnak valók, ne csak szeressék egymást, hanem meg is tudjanak egymással élni.

A kiejtett szó gyakran olyan, mint az eldobott kő, többet vissza nem fogható, és a repülés irányán már változtatni nem lehet.

Valahogy igazat adok magának, ha azt mondja, hogy nem hibás a férfi, aki az elöregedett feleség mellett fiatal iránt érez vonzalmat. Mit tehet róla? De valahogy úgy kell ezt megoldani, hogy a feleség ne szenvedjen, mert az is jogos, ha az asszony, aki a virágzását egy férfinak adta, vele akarja leélni a hervadását is.

A jóság elbágyaszt, elpuhít, más rabszolgájává tesz, viszont a rosszaság visszaadja önmagának az embert, maga életének, maga sorsának urává.

Ahol minden eladó, ott nincs vevő.

Hallgatni tudni s egyedül lenni tudni, ez a legelőkelőbb lelkek sajátja.