Móricz Zsigmond

Hogy hogy vagyok az Istennel?... Köszönöm, jól. Nem bántjuk egymást. Én nem bántom őt, és ő nem bánt engem.

Muszáj ordító farkasnak lenni a farkasok közt.

A legártatlanabb asszonyt is hírbe lehet hozni egy véletlen szóval!... És aztán ki tudja, hátha nincs is ártatlan asszony a világon.

Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak. Ők azért nem akarnának visszajönni, de aki beleragadt ebbe a sárba, azt nem engedik kimászni belőle.

A szegény ember nem is él, csak van.

A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!

Ha a jó sorsot vidáman el tudjuk fogadni (...), akkor a balsorsot is el kell viselnünk.

Kedves barátom, csak azt az egyet tanulja meg, hogy adós sose legyen. Soha adósságot! Soha. Minden bűnnek az a melegágya, az adósság. Inkább koplalni, nélkülözni, dolgozni, csak adósság ne legyen.

Olyan ez az élet, mint valami dzsungel. Vadak élnek benne s marcangolják egymást és felfalják, akit lehet.

Nagy teher és nagy harc a vagyonszerzés. Sok orcapirulás kell ahhoz. Inkább az kell, hogy valakinek ne is legyen bőr az arcán, észre se vegye, hogy mások nem helyeselnek ezt, azt, amit ő csinál: mert ő fel van mentve minden alól: ő gyűjt.

A szerelem lekötözi az embert egy pontra s egy lélekhez: de az élet hívja a magános szívet, és maga erejére erősíti.

A szerelmet egy angyal és egy ördög csatája vezeti. Hol az egyik van felül, hol a másik, de ha az egyik nagyon győz, a másik rögtön annál nagyobb rohamot indít.

A szerelem a természet legcsodálatosabb jelensége. A délibábot, a szivárványt fizikai törvényekkel megmagyarázhatjuk: a szerelmet soha.

A szerelem j és elmegy. Míg itt van, édes mámorba, boldog tündöklésbe borít mindent, mindent: mikor elment, teljesen kifosztva, kietlenül és mogorván hagyott mindent, mindent.

Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben.