Móricz Zsigmond

Ha egy nő szeret egy férfit, akkor az a nő él és vidám, és mindenkivel tud nevetni, csacsogni és kedves lenni, mert a lelkében boldog... A férfiak nem érthetik azt meg, hogy a nő csak abban az esetben érzi magát függetlennek és mindenkivel szemben fesztelennek, ha tudja, hogy szeretve van. Akkor lehet. Akkor úgy érzi, hogy olyan szabad, mint a madár. De a madár is visszajön estére a fészkébe.

Maga nem ismeri, mi a nő. (...) Az egy szörnyű találmány. Aki olyan közelről ismeri a nőket, mint én. Tudja, a nő alapjában véve valami állat. Nem több, mint egy nőstény állat, csak éppen beszélni tud. De nem azt teszi, amit mond, amit beszél, hanem azt, amit az a nőstény állat tesz, aki nem tud emberi nyelvet.

Ha a természet, vagy mondjuk az Isten, meg akarja tartani ezt a fajt, akkor az meg fogja találni a kibontakozás útját, ha el akarja veszteni, akkor az egyén úgyis rugódozhat... Egy bizonyos: csak a korszellem megváltoztatásával változhatik meg a magyar.

Nyomokat hagytam a porban! Jön az első szél, mindet elsepri! De ha irgalmasabbak lettek volna az istenek - lennék a vízcsepp, amely szétporlasztja a kősziklát!

Önmagából senki sem léphet ki, senki sem adhat mást, mint ami lényege, legfeljebb ha idegen lényeget akar produkálni.

Jaj annak a gyűjtőnek, aki kiad a kezéből valamit, csak egy körömérőt is. Az, aki ad, már nem tud gyűjteni. Mert az adakozás, ha szívből jött, megint másik irányban bontja meg az ember lelkét. Az adakozó szét tudja szórni az ősök minden örökségét, s kevés neki a világ minden kincse, mert adakozással soha az embert megváltani nem lehet. Adj a szegénynek naponta marékkal, s szegény marad, mert nem gyűjtő, hanem ő is kiadó.

Az ember: titok. Az ember annyi, amennyi titka van. Akinek nincs semmi titka, titkolnivalója: micsoda egy szegény ember az...

Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.

Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

Az ember lelke könnyen jóllakik az elgondolással, de a test az olyan, hogy annak száját bé kell dugni, másképp jól nem lakik.

A féltékenység a legnagyobb ördög (...), az megemészti az ember szívét és az életét. De a féltékenység a leggonoszabb, mert mindenki csak arra féltékeny, aki őtet nem szereti. (...) Azért az, aki féltékenységből gonosz, nagyon gonosz.

A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut.

Egy isten van az égben és egy istene van az összes keresztény fejedelmeknek és népeknek. (...) A konfesszióbeli különbségek nem változtatják meg a hitet. Csak keresztény, aki keresztény s nem pogány. A református religió is "katolikus": egy közönséges anyaszentegyház... Szenteknek egyessége. Egyformán könyörögnek bűneiknek bocsánatjáért. Egy az Apostoli Hitvallás minden kereszténységnél... Luther soha nem lépett ki a katolikus szentegyházból. Csak reformokat kívánt.