Jókai Mór
A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe.
Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyűlöljük is.
A csók a távolból küldve, kigondolva is édes, ha bizonyosan viszonozva van.
Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
Valakinek a becsületét ellopni nemcsak azért legsúlyosabb, mert a becsület a legdrágább kincse mindenkinek, hanem azért is, mert azt legnehezebb visszaadni.
Óh, a bátrak, az erős idegű emberek nem tudják megítélni, mily óriási heroizmus kell ahhoz, mikor egy ideggyönge ember elszánja magát, hogy odamenjen a veszély közé, mit az erősek kinevetnek, föl sem vesznek, de melynek jelenlététől a beteg kedély pokolbeli kínokat szenved! Nem a bátraké - a félénkeké a pálma, kik rettegnek, reszketnek a golyófütyüléstől, de azért mégis nekimennek - becsületért, - szerelemért, - hazáért, - asszonyért!
A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.
Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik: az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: "Mindenki két különböző embert foglal magában, az egyik az ész, a másik a szív embere. A szív és az ész két különböző ember..."
Kinyílott a piros rózsa, Szentirmay szakajts róla. Még pirosabb a mi vérünk, Azért ontjuk, kiért élünk!
A lélek olyan könnyen vénül!
Aki önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan. Ámulva, andalogva járunk végig a poraiból kiemelkedett város utcáin, partjain, s úgy tetszik a képzeletnek, mintha kőkolosszok ormain, e paloták homlokzatán, e ligetek árnyékából mindenütt egy bús, bánatos szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki mindenütt ott volt, ahol alkotni, ahol újjáteremteni, ahol boldogítani kellett; csak ő maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy munkában. Lesz-e isten, aki valaha a szétbomlott remekmű darabjait ismét egymásba illeszti?
A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged.
Milyen nagy bűn a szerelem, hogy ily nehéz a büntetése. Íme, még a síron túl is megüldözi, aki benne vétett, s örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is!
Facebook
Pinterest