John Green

Ha meghalok, addig sírj mindennap a sírom felett, míg a földből előbújik egy csíra, akkor öntözd a könnyeiddel, hogy addig nőjön, míg gyönyörű fává terebélyesedik, és gyökerei átölelik a testemet.

Nem az az igazi rettenet, ha az ember fél, hanem az, ha nincs is más választása.

A szemünkbe akárki belenézhet, de az nagyon ritka, hogy olyasvalakire bukkanunk, aki ugyanazt a világot látja, mint mi.

Csak egyszerűen azzal kell foglalkozni, hogy legyen valami az ember, legyen különleges, vagy szuper, vagy valami addig a pontig, ahol már az ember nem is tudja, miért van erre szüksége, csak egyszerűen azt hiszi, hogy szüksége van rá.

Nem hiszem, hogy az ember valaha is kitöltheti az elveszett dolgok üres helyét. Nem hiszem, hogy a hiányzó részek újból belénk illenének, ha egyszer már hiányoztak.

A szakítást nem csinálják az emberrel, hanem csak egyszerűen megtörténik velünk.

Ha az emberek olyannak látnak, mint én magamat, ha képesek lennének az emlékeimmel élni, akkor szeretne engem bárki?

Soha nem szerethetsz annyira egy embert, mint amennyire hiányzik.

A lányok olyan kiszámíthatatlanok (...). Ők a kiismerhetetlenség áthatolhatatlan bástyái.

Mi értelme van élni, ha az ember legalább nem próbál meg valami jelentőset cselekedni?

Olyan nehéz elmenni - egész addig, amíg az ember el nem megy. Mert utána ennél könnyebb istenverte dolog már nincs is a világon.

Elmegyek, és (...) tudom, sosem lennék képes visszafordulni. De akkor mi lesz? Egyszerűen csak magam mögött hagyok mindent, aztán újra meg újra megteszem, és örök vándorúton leszek?

Ez egy papírváros. (...) Nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy majd szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat.

Elmenni akkor is nehéz, ha az ember egyébként akarja a dolgot.

Azért figyelünk oda az emberekre, hogy magunkban el tudjuk őket képzelni, és meghallgatjuk az összes szörnyű és csodás dolgot, amit saját magukkal és másokkal teszek, de végül a hallgatózás sokkal többet felfed belőlünk, mint azokból, akiket megpróbálunk megfigyelni.