John Green

A szerelem az, hogy mindenképpen megtartjuk az ígéretet.

Sem a regényeknek, sem az olvasóknak nem használ, ha azt találgatják, rejtőznek-e tények egy mesében. Az efféle törekvés merénylet maga az elképzelés ellen, hogy a kitalált történetek fontosak lehetnek, holott ez fajtánk létezésének egyik indoka.

Arra gondoltam: ez a félelem. Elveszítettem valami fontosat, és képtelen vagyok megtalálni, pedig nagy szükségem van rá. Olyan félelem ez, mint amikor valaki elveszíti a szemüvegét, és elmegy szemüveget vásárolni, és azt mondják neki, hogy a világon mindenütt kifogyott a szemüveg, és most már anélkül kell élnie.

Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk.

Az emberek csak azért hisznek, mert szükségük van a remény ópiumára.

A "túlvilág" valami olyasmi, amivel a fájdalmas hiányt enyhítjük, hogy elviselhetővé tegyük a labirintusban töltött időt.

Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált.

Nem kell soha reményvesztettnek lennünk, mert soha nem törünk javíthatatlanul össze.

Ha az ember nem kívánja, hogy a dolgok ne essenek szét, akkor nem szenved, amikor megtörténik.

Nem volt elég, hogy én vagyok az utolsó srác, akit megcsókolt, az utolsó akartam lenni, akit szeretett.

Eljön az az idő, amikor rádöbbenünk, hogy a szüleink nem tudják megmenteni magukat vagy minket, hogy mindenkit, aki átgázol az időn, előbb vagy utóbb elragad a hullám, és kisodródik a tengerre - vagyis rövidesen mind elmegyünk.

A vallás fontos, akár hiszünk valamelyikben, akár nem, ugyanúgy, ahogy a történelmi események is fontosak, akár átéltük őket személyesen, akár nem.

Nem lehet a (...) dolgokat a végtelenségig húzni. Egy ponton letéped a ragtapaszt, és fáj, de legalább túl vagy rajta és megkönnyebbülsz.

Ez a baj a fájdalommal (...). Megköveteli, hogy érezzék.