Joanne Harris

Az első benyomás sokat számít: a későbbiek szerint formál bennünket.

Semmi sem fejeződik be. A történetünk valaki más meséjének a közepén kezdődik, csak ki kell bogozni az elbeszélés összegubancolódott szálait.

Milyen picik a sorsunk építőkockái! És mégis milyen bonyolultan kapcsolódnak össze! Elég egyet eltávolítani, és az egész összedől.

A nevek olyanok, mint bőröndön a címkék (...), vagy térképek, amelyek elárulják másoknak, hol jártunk és hova szeretnénk menni.

Egy-egy elveszett kincsre száz tejesüvegkupak jut, amit a felkészületlen aranykereső kénytelen kiásni.

A szeretet az egyetlen állandó ebben a szorongásos, racionális világban; a szeretet és a sötét oldala, a gyűlölet.

A ma tudománya a tegnap varázslata, és a ma varázslata könnyen lehet a holnap tudománya.

Az idő szeletei úgy simulnak egymásra, mint a szekrényben a lepedő hajtásai: a múlt sokszor olyan közel kerül a jelenhez, hogy az események érintik, sőt olykor átfedik egymást.

Minden ember titkon szerelmes a saját halálába, és egy csalódott szerelmes elkeseredésével hajszolja.

Nem létezik jelentéktelen dolog. Mindennek ára van, minden összeadódik, míg végül megbillen az egyensúly, és ismét elmegyünk, megint az utat rójuk, és azt mondjuk magunknak: talán legközelebb.

A szerelmet nem lehet áldozatokkal megvenni.

A halottnak nincs mit veszítenie, és akinek nincs mit veszítenie, az túljutott a kétségbeesésen egy szinte már boldogságnak nevezhető állapotba.

Nem lehet lekötni. Szabad szellem vagyok: oda megyek, ahova a szél repít.

A Halál ott van mindenütt. Nem riasztja el a fekete kordon vagy a biztonsági őrök, nem nyűgözi le a zene vagy a pletyka vagy a divatos partiszerviz. Itt van bennünk.

Gyerekként sosem bocsátjuk meg szeretteinknek a halandóságukat.