Gary Chapman

Tévedés volt azt képzelni, hogy a szerelem örökké fog tartani. Tudhattuk volna, hogy egyszer elmúlik. Már a felületes megfigyelés is elegendő annak belátásához, hogy ha a szerelmi láz tartós lenne, mindannyian bajba kerülnénk. Komoly megrázkódtatást jelentene ez az üzleti életben, az ipar, a vallás, az oktatás és a társadalom minden területén. Miért? Mert a szerelmeseket valójában semmi más nem érdekli. Ezért is nevezzük ezt az állapotot "megszállottságnak".

Végül mindnyájan leszállunk a fellegekből, és lábunkat ismét megvetjük a földön. Kinyílik a szemünk, és észrevesszük a másik hibáit. Rájövünk, hogy személyiségének bizonyos vonásai bosszantóak. Némely szokása egyenesen idegesítő. Könnyen megsértődik és dühbe gurul, s ilyenkor durva szavakat használ, és mindent kritizál. Ezek a zavaró személyiségjegyek, melyek fölött a szerelem igézetében elsiklottunk, most előtérbe kerülnek. Eszünkbe jutnak anyánk szavai, és azt kérdezzük magunktól: "Hogy lehettem ilyen bolond?"

A szerelem élménye euforikus boldogsággal jár együtt. Szoros érzelmi kötődés fűzi össze a szerelmeseket. Ő az utolsó gondolatunk elalvás előtt, s mihelyt fölébredünk, elsőként ő jut az eszünkbe. Vágyva vágyunk rá, hogy együtt legyünk. Az együtt töltött idő olyan, mintha a mennyország előszobájában tartózkodnánk. Ha egymás kezét fogjuk, mintha a vérünk is együtt keringene. Vég nélkül tudnánk csókolózni, ha nem kellene órára vagy munkába mennünk.

Amilyen nélkülözhetetlen, olyan tünékeny is a szeretet.

A szeretetvágy mélyen a természetünkben gyökerezik. Az elszigeteltség sorvasztóan hat az emberi lélekre. Ezért tartják sokan a magánzárkát a legkegyetlenebb büntetésnek. Emberlétünk legmélyénél a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt. A házasság rendeltetése, hogy betöltse ezt a szeretetvágyat.

Miután leereszkedünk a szerelem érzelmi magaslatairól, szeretetvágyunk elemi erővel tör felszínre, mert ez a legmélyebb és soha el nem múló érzelmi szükségletünk.

Az ember legalapetőbb érzelmi szükséglete a szeretet és a gyengédség iránti igény, és az a biztos tudat, hogy tartozik valakihez, aki őt fontosnak tartja.

Régóta ismeretes, hogy a gyermekkor korai szakaszában minden kisgyermekben sajátos érzelmi minták rögzülnek. Egyes gyermekeknél például alacsony önbecsülésre valló viselkedési formák alakulnak ki, míg mások egészséges önértékelésre tesznek szert. Vannak, akik a biztonságérzet hiányával küszködnek, mások pedig teljes biztonságban tudhatják magukat. Sok gyermek nő fel a szeretet és a megbecsülés légkörében, mások viszont sohasem érzik szüleik szeretetét és megbecsülését.

Férj és feleség arra teremtetett, hogy kiegészítsék egymást. Amikor a férfi gyenge, a nő erős; amikor a nő megbotlik, férje felemeli. Amikor két szív és két lélek elköteleződik az élet kihívásainak közös vállalására, életük lényegesen könnyebbé válik.

Naponta legalább egyszer nevessünk. Van a nevetésben valami, ami könnyebbé teszi az életet.

Amikor a házastársak nyíltan kommunikálnak egymással, sokkal valószínűbb, hogy olyan problémákra is használható megoldásokat alakítanak ki, amelyek különben súlyos gondokat okoznának kapcsolatukban.

Azoknak a pároknak, akik szeretnének egymás közelségében maradni, meg kell tanulniuk elfogadni társuk eltérő gondolkodását, érzéseit, reakcióit.

Ha nem toleráljuk eltérőségeinket, akkor életünk jelentős részében küzdeni fogunk egymással.

A házasság nem légüres térben működik: mindenkit befolyásol, akivel a pár közeli kapcsolatban áll.

A múlt sérelmeinek összegyűjtésére kellő időt és energiát kell szentelnünk. Arra is fel kell készülnünk, hogy fájdalmas emlékek törnek fel. Mindaddig azonban nem foglalkozhatunk érdemben a gyengeségeinkkel, amíg nem ismerjük fel azok természetét.