Gary Chapman

Amikor sérelem ér bennünket, sóvárgunk az ölelésre, máskor viszont van, hogy azt szeretnénk, ha hozzánk se érnének. Hangulatunktól, lelkiállapotunktól és sok egyéb tényezőtől függ, hogy egy adott esetben milyen érintésre vágyunk.

Nem szükséges egyetértenünk mindenben, de módot kell találnunk arra, hogy úgy kezeljük a különbségeinket, hogy azok ne álljanak közénk.

Tudom, hogy a legtöbb szülő őszintén szereti a gyermekeit. Tapasztalatom szerint azonban nagyon sokan nem tudják ezt megfelelően kifejezni, és gyermekeik kénytelenek üres szeretet-tankkal élni. Meggyőződésem, hogy a kisgyermekek és a kamaszok helytelen viselkedésének hátterében leggyakrabban az üres szeretet-tank áll.

Miért van az, hogy ahogy gyermekünk idősebb lesz, egyre ritkábban dicsérjük, és sokkal többet szidjuk? (...) Minél nagyobb a gyermek, annál többet szidjuk a kudarcai miatt, ahelyett, hogy megdicsérnénk a sikereiért.

Idővel az érzelmi szárnyalás alábbhagy, és visszatérünk a valóság talajára. Párunk megtanulta és rendszeresen használja a szeretet-nyelvünket, akkor érzelmi igényeink továbbra is be lesznek töltve. Ellenkező esetben lassanként kiapad a szeretet-tankunk. Sokan ebből a helyzetből egy újabb szerelembe menekülnek, s kezdődik minden elölről. Társunk érzelmi szükségletének betöltése választás dolga. Naponta meg kell hoznunk a döntést, hogy betöltjük szeretetvágyát. Ha érzi szeretetünket, a szerelemből való kijózanodás után is tele lesz a szeretet-tankja.

A szerelem élménye átmenetileg kielégíti az ember szeretetvágyát. Érezzük, hogy valaki törődik velünk és megbecsül minket. Érzelmeinknek szárnyakat ad az a bizonyosság, hogy egy másik ember életében mi vagyunk a legfontosabbak, s hogy idejének és energiájának nagy részét kizárólag a kettőnk kapcsolatának szenteli. Az egész világ a lábaink előtt hever. Semmi sem lehetetlen. Sok ember ilyenkor éli át először, hogy csordultig megtelik a szeretet-tankja, és ez euforikus boldogsággal tölti el.

Ahhoz, hogy érzelmi szükségleteik be legyenek töltve, elengedhetetlenül szükségük van társuk gyengéd és szeretetteljes fizikai érintéseire.

Sejtelmem sem volt róla, hogy mit érez. Azt hittem, azért nem kezdeményezi a csókolózást és az ölelkezést, mert mióta házasok vagyunk, mindez már nem olyan fontos számára. Tudtam, hogy nagy nyomás nehezedik rá a munkahelyén. Nem is sejtettem, hogy tőlem várta a kezdeményezést.

A házassági tanácsadók iratszekrényei zsúfolva vannak olyan férjek és feleségek eseteinek leírásaival, akik a társuk hűtlensége okozta érzelmi megrázkódtatáson mentek keresztül. Az a házasfél, akinek az elsődleges szeretet-nyelve a testi érintés, még súlyosabb traumát él át ilyenkor, hiszen amire a lelke mélyén leginkább sóvárog - a testi érintéssel kifejezett szeretetre -, azt valaki más kapja meg.

Bírálataink többnyire szoros kapcsolatban állnak saját érzelmi szükségleteinkkel. Mikor elégedetlenségünknek adunk hangot, valójában szeretetéhségünket fejezzük ki, ha nem is a legmegfelelőbb formában. Ha ezt megértjük, talán megfelelőbben tudunk reagálni társunk bíráló megjegyzéseire.

A vádaskodás és a követelőzés könnyen éket verhet két ember kapcsolatába. Ha állandóan bírálgatjuk társunkat, talán beadja a derekát, és megteszi, amit akarunk, de ebben nem a szeretete fog kifejeződni. Legfeljebb irányt mutathatunk a szeretetnek: "Szeretném, ha lemosnád a kocsit." - de kényszerrel nem megyünk semmire. Mindennap újra és újra el kell köteleznünk magunkat a szeretet mellett. Ennek legmegfelelőbb kifejezését úgy adhatjuk, ha utasítás helyett kérünk, és figyelembe vesszük egymás kéréseit.

Amikor az érzéseimről beszéltem neki, kinevetett, és azt mondta, a mi házasságunk éppolyan jó, mint bárki másé. Nem értette, miért vagyok annyira boldogtalan. Azzal próbált vigasztalni, hogy van szép házunk, új kocsink, rendesen fizetjük a számláinkat, és szabadon eldönthetem, elmegyek-e dolgozni, vagy sem, egyszóval minden okom megvan arra, hogy boldog legyek, s nem kéne annyit siránkoznom. Meg sem próbálta megérteni az érzéseimet. Teljesen magamra maradtam.

Csak akkor kell tanácsot adnunk, ha társunk ezt kéri tőlünk, de akkor sem lekezelően. A legtöbb embernek fogalma sincs, mit jelent mások meghallgatása. Sokkal eredményesebbek vagyunk a gondolkodásban és a beszédben. A hallgatás művészetének elsajátítása éppoly nehéz lehet, mint egy idegen nyelv megtanulása, de megéri a fáradságot.