Csányi Vilmos

A társadalom generációk ütemében változik.

Amikor az emberek tudatosítják, hogy magukra maradtak, és csak az jut nekik, amit elvesznek, akkor embertelenül viselkednek.

A találmányok nem azért születnek, mert nagy intelligenciák feltalálják őket, hanem mert a technikai evolúció szintje eléri a megfelelő fokozatot.

Nem lehet az egyik korszak nyelve és értékei alapján egy másik korszakot megítélni.

Az, hogy én azt hiszem, hogy kis golyócskák az elektronok, és ott szaladgálnak, ezt én hihetem, de ez teljesen érdektelen. Az az érdekes, hogy ha én egy drótköteget forgatok egy mágnes sarkai között, akkor kigyullad egy kis lámpa. Hogy mi történik valójában, arról nekem lehetnek elképzeléseim, de ezek hiedelmek. Nem az a tudomány, hogy én mit mondok erről. Mondhatom, hogy angyalok szállnak ott a mágnes körül, és azok gyújtják meg a lámpát, vagy mondhatom, hogy elektronok, kis golyócskák vagy hullámok. Mindent mondhatok, a lényeg az, hogy elmondjam, hogyan lehet megismételni. A tudomány erről szól, aki többet mond, az hazudik.

Az iskola nem fejleszti a kreativitást, hanem szabályokat és alapvető tudásnak gondolt dolgokat kér számon, de azt úgy, hogy azt sugallja mindent megtanított, amit kell, pedig ott csak valaminek el kéne kezdődni.

Nem éri túl nagy veszteség a társadalmat, ha lemond (...) a zavaros hátterű, tudomány által nem elfogadott dolgokról. Még akkor is, ha előfordul, hogy a tudomány is téved. Előfordulhat tízezer közül egyszer, hogy olyanról mondjuk, hogy hülyeség, amiről aztán kiderül, hogy nem az. Ha megnyitnánk a határokat, és mindenki ötletét elkezdenénk tudományosan vizsgálni, akkor le kéne állni a hagyományos tudománnyal, és csak ezekkel foglalkozni. Ez ráfordítás-haszon alapon működik, mint annyi minden a társadalomban.

A tudomány nem arról szól, hogy én pontosan tudom, hogy mi hogy van. Én azt tudom megmondani, és minden tudományosan gondolkodó tudós azt tudja megmondani, hogy ha bizonyos körülmények között ezt meg ezt csinálom, annak megjósolhatóan az és az lesz az eredménye. Az elmélet, az teljesen érdektelen.

Az embernek van története, és én azt gondolom, hogy az a fontos, hogy ez olyan történet legyen, aminek örülünk, hogy megtörtént. Ebbe még az is belefér, hogyha valaki részeges csavargó, de ennek örül, hát istenem, akkor semmi baj.

Az állat, bármilyen fejlett legyen is, az elméje börtönében él.

Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom. Az evolúcióban azért fejlődött ki ez a képesség, mert ez kellett a túléléshez. Ha már képesek vagyunk így absztrahálni, akkor ezt a hatalmast Istennek is elnevezhetem, vagy szellemnek, vagy ördögnek, abban ezután már semmi különös nincs. Az igazi nagy ugrás tehát az absztrakció képességének a megjelenése, aminek értjük a mozgatóerejét, utána a többi csak mese, amit a vallások istenről alkottak.

A kultúrák összeütközéseit nem lehet könnyen elkerülni, de állandóan arra kell törekedni, hogy ezeket megszelídítsük, és kerüljük el a konfliktust, és legfőképp a háborút.

100 évvel ezelőtt azt képzeltük, hogy a robotok átveszik a hatalmat. Ma attól félünk, hogy a szuperintelligencia veszi át. Az ember olyan sokat gondolkodik a hatalmon, hogy folyton attól retteg, valaki átveszi, pedig igazából ő szeretné birtokolni.

Az emberek szeretnek megbízni valakiben, akármennyi hülyeséget is csinál, és azt gondolják, hogy hosszú távon mégiscsak jó lesz nekik, még akkor is, ha a mindennapi életükben érzik, hogy igazából nem az.